Kirúgták a verekedő körmendi sportigazgatót

Véget ért a kosárcsapat belső vizsgálata: Dérinek mennie kell, Hencsey lesz az utód.

Tegnap este az Egis Körmend vezetősége közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben azt írták, tudomásukra jutott, hogy Déri Csaba sportigazgató megütötte a csapat egyik női szurkolóját. Ma lezárult a klub belső vizsgálata, az alábbiakban változtatás nélkül közöljük Zsebe Ferenc ügyvezető sajtóközleményét:

Déri már nem dolgozik az Egis Körmendnél
Vágvölgyi Bálint

Déri Csaba már nem sportigazgató Körmenden

2016-02-27

Tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy a mai napon lezárult klubunk belső vizsgálata, amely a kupagyőzelem estéjén történt ütés körülményeit volt hivatott feltárni.

Az eset nyomán a klub vezetése úgy döntött, hogy Déri Csabát azonnali hatállyal visszahívja, felmenti sportigazgatói állásából. Egyúttal a feladat ellátásával Hencsey Tamást, a csapat erőnléti és másodedzőjét bízza meg.

Zsebe Ferenc
ügyvezető

Szerkesztőségünk úgy tudja, hogy az affér Körmenden történt. A szurkoló hölgy a csapattal kapcsoltban fogalmazott meg kritikát Dérinek, aki ezután őt kétszer arcon ütötte. Majd a sportigazgató a helyszínről sietve távozott. Úgy tudjuk, hogy Déri parkoló kocsiját másnap reggelre megrongálták.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport