„Kisebb hajó, nagyobb szerénység" - válaszolta Gulyás Gergely, amikor arról kérdezték, mit várna el a 62 méteres Rose d'Oron jachtozó Mészáros Lőrinctől.
A miniszter az RTL-nek azt mondta, a jelenlegi helyzetben Fontos, hogy senki se gondolja azt, hogy nem részese a nemzeti közösségnek, amely hihetetlen nehézségekkel szembesül a koronavírus után, a háborús időszakban.
Arról pedig, hogy belefér-e a piaci működésbe a jachtvásárlás, Gulyás szerint a cég vezetőinek és a felügyelőbizottságnak kell döntenie.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.