Kiürítették a Savaria Plazát csütörtökön délután, miután tűz keletkezett egy ázsiai étterem konyhájában. A moziban félbeszakadt a film és megkérték a nézőket, hogy azonnal hagyják el az épületet.
A bevásárlóközpontban tartózkodók pánik nélkül, fegyelmezetten mentek ki az utcára és nyugodtan várakoztak. Volt, aki megpakolt bevásárlókocsit hagyott az üzletben, illetve volt olyan vásárló is, aki a személyes dolgait is a bevásárlókocsiban hagyta. Később ő kihozhatta az értéktárgyait. Az eset során személyi sérülés nem történt. A mentők és a tűzoltók is megkérdezték az utcán tartózkodókat, hogy van-e valakinek egészségügyi problémája az eset miatt, de senki sem jelentkezett. A mozit elhagyó nézőket arról tájékoztatták, hogy ma már nem lesz vetítés. A mai filmre szóló jegyüket becserélhetik egy másik alkalomra. Számunkra úgy tűnt, hogy a pórul járt vendégek megértették és elfogadták a helyzetet. Az automata oltóberendezés a tűzoltók megérkezésére eloltotta a tüzet. A nagy mennyiségű víz miatt az étterem alatt található drogéria álmennyezete leszakadt, az érintett terület alatti árukészletre törmelék hullott és víz ömlött. A bevásárlóközpont egyik éttermében keletkezett kisebb tűz, ami aktiválta az automata oltóberendezést. A tüzet eloltotta, de a víz miatt milliós kár keletkezett.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!