Kisember versus csepregi önkormányzat

Egy apró, érthetetlen történet, amelyben benne van az egész magyar valóság.

2018 egyik nyári napja volt, amikor a történetünk egyik főszereplője, a kőszegi L. László bükfürdőre indult autójával.

Útja Csepregen át vezetett, ahol is a szorgos munkások nyírták a füvet az útszélén.

Hogy, hogy sem, a fűnyíró gép felkapott egy kavicsot és az autónak csapta. Jó nagyot szólt. Nem nagy öröm, különösen ha strandra tart az ember, de előfordul az ilyesmi.

L. László megállt, megnézte, látta, hogy nagy baj nincs, de a viszonylag új Renault-n azért egy elég csúnya szépségfolt keletkezett.

A munkások segítőkészek voltak és sajnálkoztak, csakúgy mint a főnökük, egy hölgy, aki mobiljával lefényképezte a sérülést, és mondta, hogy szerinte aggodalomra semmi ok, az önkormányzatnak van biztosítása, menjenek be a hivatalba, ott majd rendezik a dolgot.

Be is mentek, ott várták már őket, “ó, maguk azok a kavicsosok”, majd lemásolták az irataikat, és egy férfi biztosította őket, hogy sínen vannak a dolgok.

És még egy jó darabig úgy is tűnt.

Merthogy egy hónappal később megjelent egy kárbecslő, vizsgálódott és fotózott, jegyzőkönyvet vett fel, ígérte, hogy majd e-mailben átküldi, majd azzal keressék meg a szakszervizt, ami elvégzi a szükséges javítást, ők meg fizetik a cehhet. (A szerviz árkalkulációja lapunk birtokában van.)

Igen ám, de nemsokára a szerviz azzal jelentkezett, hogy ácsi, van egy kis bibi. Sűrű telefonálgatás következett, aminek a végén kiderült, hogy a csepregi polgármester, Vlasich Krisztián nem írta alá a káresemény elismerését.

L. László máig nem érti, hogy miért nem.

Próbálta többször telefonon elérni a polgármestert, majd tértivevényes leveleket írt, de semmi válasz, semmi egyéb reakció.

Igaz, a jegyzővel egyszer sikerült beszélnie, aki kioktatta arról, hogy jegyzőkönyvet kellett volna felvetetnie.

“De hát honnan tudtam volna, mit kell tennem, hogy a jegyzőkönyviratás az én dolgom egy önkormányzatnál” - mondja most L. László, aki konzultált egy ügyvéddel, aki szintén a jegyzőkönyvet hiányolta.

“Rettenetes bosszant ez az egész” - teszi hozzá a kőszegi férfi, aki nemcsak a 120 ezer forintnyi kár miatt keresre fel a szerkesztőségünket még jó pár héttel ezelőtt, hanem azért is, mert szerinte a csepregi önkormányzat és maga a polgármester is levegőnek nézi.

Az egész hozzállás már csak azért is érthetetlen - mondja -, mert az önkormányzatnak egyetlen fillérjébe nem kerülne a kártalanítása, hiszen elvileg a biztosító mindent fedezne.

Lapunk már hetekkel ezelőtt elküldte az esettel kapcsolatos kérdéseit az önkormányzatnak, majd később telefonon is többször próbáltuk elérni vagy a jegyzőt vagy a polgármestert, de mi sem jártunk sikerrel.

Ha az írás hatására választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük történetünket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet