Sikeresen vette a második fordulót a Kozma szerszám-Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB1/B-s csapata a hétvégén. Balatonbogláron tudta 26:32-re megverni a tavalyi ezüstérmes NEKA csapatát, ezzel pedig elhozták a két pontot a bajnok esélyes együttes otthonából.
Egyértelműen a csapatom védekezése hozta meg a sikert a mérkőzésen
- kezdte beszámolóját a csapat vezetőedzője, Bölöni Roland.
Az elejétől fogva nagyon fegyelmezettek, koncentráltak voltak a lányok. Az ellenfél beállója körüli védekezés volt a kulcs a sikerhez. A védelem mögött a kapuban is stabil lábakon álltunk, Futaki Hajni remekül védett. Ennek tudható be, hogy a mérkőzésen sok lerohanásos gólt tudtunk lőni. A felállt fal elleni támadó játékunk is nagy többségében ült.
A szélsőink Mayer Maja, Szecsődi Vivien remek formában játszottak, pontosan fejezték be a támadásokat, így szélességben sikerült megbontani az ellenfelünk védekezését, ami azt eredményezte, hogy átlövőink számára Virág Noémi, Gaylhoffer Ildikó nagyobb helyek maradtak, így ők is szépen kivették a részüket a gólgyártásból. Az irányító- beálló páros kapcsolat a Császár Zsófi- Szendrei Barbi között ismét sok gólt hozott a konyhára. Pukler Glória a kezdeti bizonytalanságot követően szintén több góllal terhelte meg ellenfelünk kapuját.
A vezetőedző elmondta, hogy ez a szezon egyik legnehezebb mérkőzésén vannak ezzel túl, ahol a remek játék miatt méltán lehet büszke a csapatára.
Az SZKKA legközelebb szombaton, a városi rivális Haladás VSE ellen lép pályára. A mérkőzés 16 órakor kezdődik az Egyetemi Sportcsarnokban.