Kordont bontott az ellenzék a Karmelitánál

A rendőrök sorfalat álltak, de nem avatkoztak közbe.

„A Karmelita kolostor köré vont kordon szimbólum: a szabad, tisztességes választások lehetőségét megszüntető, a demokráciát leépítő hatalom szimbóluma. A szabad sajtót fokozatosan ellehetetlenítő hatalom szimbóluma. A hazugság és cinizmus szimbóluma. A kordon nem csak a Miniszterelnökséget védi, hanem ezzel együtt a propagandagépezet központját és a már a látszatra sem adó rendeleti kormányzás központját” – írta Hadházy Ákos a kordonbontással kapcsolatban a Facebookon.

Kedden 9 óra után nem sokkal a Momentum politikusainak egy csoportja - köztük Orosz Anna, Gelencsér Ferenc, Fekete-Győr András - és Hadházy Ákos független ellenzéki politikus nekiállt lebontani a Karmelita előtti kordont – számolt be a 444.hu.

A rendőrök igyekeztek megállítani őket kevés sikerrel. A politikusok a Karmelita főbejáratához akarták rögzíteni a Hét pont Magyarország megújításáért című plakátot, viszont ezt a rendőröknek sikerült megakadályozniuk, végül azonban a falra sikerült kiragasztani.

Hadházy elmondta, a kordon a szimbóluma a hazugságnak. Ez a ház, a Karmelita a propagandagépezet központja. Tömegeknek kell elhinni, hogy el lehet érni eredményeket, mondta. A politikusok ezután az utca másik oldalára mentek, ahol szintén lebontották a kordonokat. A rendőrök sorfalat álltak, de nem avatkoztak közbe, írta a 444.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek