A Kaposvártól kapott ki a Körmend

Nem kezdte jól a Göcsej Kupát a piros-fekete vasi együttes.

A zalai szervezésű Göcsej Kupával folytatta a felkészülést a Körmend. Bár a tornát az egerszegiek hangolták össze, néhány mérkőzés helyszínt kiadtak a résztvevő csapatoknak. A pénteki versenynapon, így hazai pályán lépett pályára a BC Körmend.

Bár a bajnoki találkozókra rendre megtelő csarnok most csak alig egy harmadig volt tele, a hangulat így is remek volt. Egy-egy szép hazai megmozdulásnál – amelyekből pedig bőven akadt – a közönség hallatta is a hangját és ami a játékvezetői ítéleteket illeti, amelyiknél felmerült a tévedés esélye, a füttykoncertre szintén nem kellett várni.

Az első negyedben az együttesek már – már sprinter tempót diktáltak. A nagy rohanásnak aztán a védekezés gyatraságában okozott némi bosszúságot. Egyik együttes sem zárt keményen, így az első 10 perc jó 30 pontos kosártermést hozott. A második etapban aztán már jobban védekeztek a csapatok. Ez több faultot is hozott és a játék is töredezettebb lett. A Kaposvár fordítani is tudott a félidő közeledtére azonban Fears ellopta a labdát Hinnanttól és végigvíve ziccerrel fejezte be a támadást. Ezzel pedig egálra jött a részeredmény.

A második félidőben folyamatosan változott az éppen pár pontos előnyt szerző együttes kiléte. Hol a Körmend, hol pedig a Kaposvár tűnt a találkozó győztesének. A végjátékban aztán a vendégeknek jött ki jobban a lépés. Ehhez azonban az is hozzájárult, hogy a Körmend elfogyott centerposzton.

BC Körmend - Kaposvári KK
Török Rolland 23 pontjával ismét az egyik legponterősebb hazai játékos volt
VB

A szombati napon, a Körmend 11 órakor a MAFC-cal, míg a Kaposvár 18:30-kor a házigazda ZTE-vel, Zalaegerszegen folytatja a Göcsej Kupát.

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Gratulálok a Kaposvárnak. Gól gazdag mérkőzés volt, gyenge védekezéssel. A héten nagyon sokat és keményen edzettünk, emiatt lassúak is voltunk. A center posztunk, a hiányzók miatt foghíjas volt. A támadással nagy probléma így sem volt, de sok volt a pontatlanság. A védekezés azonban ma nem működött. Remélem, hogy ez csak a fáradság miatt volt.

Fekete Ádám, a Kaposvár edzője: Támadásban mind a két csapatnak voltak jó megmozdulásai. Védekezésben azonban mind a két együttes elég foghíjasan állt fel. Ezt különösen az első negyedről lehet elmondani. Főként ezzel kell foglalkoznunk a jövőben. Alakul még a csapat, idő kell még, hogy összeérjünk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport