Közlemény
Az elmúlt szezonban honosított játékosként szerepelt a keretünkben a magyar felmenőkkel rendelkező Ernest J. Kusnyer. Szerződése alapján első körben lehetőségünk lett volna itt tartani őt a következő szezonra is.
Mint ahogy kérésünk ellenére, klubunk közleményét megelőzve az egyik kosárlabdás portál ma reggel már nyilvánosságra hozta, a hétvégén közöltük a játékossal, hogy a klub nem él ezzel a lehetőséggel, és sok sikert kíván EJ-nek karrierje folytatásához.
Személyében egy remek hozzáállású, valódi csapatembert ismertünk meg, aki életveszélyes távoli dobásaival számos esetben nehezítette meg ellenfeleink dolgát. EJ jól dolgozott együtt a társaival, bízunk abban, hogy következő állomáshelyén a kiváló dobóteljesítménye mellett védekezésben is előbbre tud majd lépni.
Döntésünk legfontosabb oka az volt, hogy a vezetőedzőnk, Aaron Mitchell elképzelései alapján formálódó új keretünkben még kevesebb lehetőség jutott volna neki, ezért inkább oda jobban illeszkedő játékosokat igyekszünk leigazolni.
EJ-nek köszönjük a nálunk végzett munkát, további sok sikert kívánunk neki karrierjében és a magánéletben egyaránt!
Zsebe Ferenc
ügyvezető