Mennyi táppénz jár annak, aki a munkahelyén kapta el a koronavírust?

Akár a munkabér 100 százalékát is megkaphatja a fertőzött, de végig kell járni a procedúrát.

Akárhogyan nézzük is az Operatív Törzs által naponta közzétett adatokat, az biztos, hogy most 23 ezer felett van Egyre jobban romlanak a számok: 24 beteg halt meg koronavírusban 2020. October 07. 09:41 azoknak a száma, akiknél regisztrálták a fertőzést, és több mint 20 ezren vannak hatósági karanténban. (Vas megyében szerdán 688 fertőzöttet tartanak nyilván.)

Mindez pedig munkajogi kérdéseket is felvet, hiszen aki fertőzött, az betegnek számít. A hatósági karantén alatt nem tudunk dolgozni sem, és sokan vannak úgy karanténban, hogy nem betegek, de a kontaktkutatás eredményei alapján kell karanténban lenniük.

Jogos a kérdés, hogy a járvány okozta keresőképtelenség, illetve a karantén alatt ki kaphat táppénzt és mennyit. Ez utóbbin természetesen a munkabérhez viszonyított százalékos arányt értjük.

Magyarországon az az általános szabály, hogy

a keresőképtelen munkavállalót a munkabér 60 százalékának megfelelő táppénz illeti meg. Kivéve, ha munkahelyi baleset, vagy foglalkozási megbetegedés a keresőképtelenség oka, ebben az esetben a táppénz a munkabér 100 százaléka.

A járvány és a hatósági karantén megbonyolította a szabályokat, a 24.hu írt a speciális előírásokról.

A lapnak nyilatkozó munkajogász különbséget tesz a hatósági karanténban lévő fertőzött és a hatósági karanténba rendelt, de nem fertőzött személy között.

A hatósági karantén idejére alapesetben az általános, 60 százalékos táppénz jár.

(A nem fertőzött, karanténban lévőnek azonban nem jár a betegszabadság, mert az a betegséghez kötődik.)

Olyan eset is lehetséges, amikor a munkavállalót a munkáltatója kéri arra, hogy maradjon otthon fertőzésgyanú vagy veszélyes kontakt miatt. Ez nem számít hatósági karanténnak, így

a munkáltató által karanténba (otthon maradásra) rendelt munkavállalónak erre az időszakra a munkaszerződés szerinti munkabér jár.

Felmerül a kérdés, mi van azzal, aki a munkahelyén kapta meg a koronavírust, és emiatt betegedett meg? A szabályok alapján

annak, aki igazoltan a munkahelyen vagy munkavégzés közben fertőződött meg, 100 százalékos táppénz jár.

Ennek igazolása viszont elég körülményes, azt kell igazolni, hogy foglalkozási megbetegedés történt. Ehhez az orvosnak ezt a gyanúst be kell jelenteni az illetékes kormányhivatalnak, egészen pontosan a munkavédelmi hatóságnak, ahol kivizsgálják az ügyet, és döntenek.

Ha a hatóság úgy dönt, hogy a fertőzés foglalkozási megbetegedésnek minősül, akkor a betegnek 100 százalékos táppénz jár, és az eljárás alatt kapott 60 százalékos táppénzt utólag ki kell egészíteni.

Amennyiben a hatóság elutasítja a kérelmet, a munkavállaló a munkáltatójánál fellebbezhet, a munkáltatónak a fellebbezést a kormányhivatalhoz kell eljuttatnia. Ha másodszor is elutasítják a kérelmet, akkor a munkavállaló bírósághoz fordulhat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság