Hámori Luca keményed edz azért,hogy legalább érmet szerezhessen a nemsokára Budapesten megrendezésre kerülő Box Világbajnokságon.
A 17 éves lány Magyarország egyik legnagyobb reménye a könnyűsúlyúak kategóriájában. Nem csoda, hiszen 2014 óta 95 százalékos győzelmi indexe van.
2016-ban a törökországi világbajnokságon ezüstérmes lett, 2017-ben pedig 6 nemzetközi versenyen lett győztes. A legutolsó bajnokságon, amit Roseto degli Abruzziban rendeztek meg, bronzérmet szerzett. Eddigi pályafutása alatt, csupán háromszor szenvedett vereséget.
A pesti bajnokságra már az év elején megkezdtük a felkészülést. Különböző nemzetközi eseményeken és edzőtáborokban vettem részt. Több, mint 20 napot töltöttünk külföldön a felkészülés végső szakaszában. Először Olaszországban a helyi csapattal edzettem, majd utána Írországban több női csapattal készültem együtt. 2-3 edzésünk volt minden nap, de élveztem. Nagyon jó volt a környezet és a többiek is kedvesek voltak
- nyilatkozta Luca az eubcboxingnak.A 17 éves sportoló 2011-ben kezdett boxolni testvére hatására, aki első győzelme után még inkább példaképévé vált.
Már az első edzései után látták rajta a szülei, hogy tényleg szerelmes lett a boxba, ezért biztatták, hogy ő is próbálja ki magát versenyeken, ne csak a testvére.
"Szerencsés vagyok, mert a box számtalan lehetőséget hozott az életembe. Számos országban jártam már, ami a versenyeknek köszönhető. A barátaim egy részét is a sportnak köszönhetem akik nem csak magyarok, hanem Európa minden pontjáról származnak".
Ami a pesti versenyt illeti, erős ellenfeleim vannak Angliából, Oroszországból és Finnországból is. Tudom, hogy sok Európán kívüli boxoló is jön Budapestre, de én szeretnék legalább érmet nyerni. Keményen dolgozok, hogy a legjobb eredményt érjem el zárta nyilatkozatát Luca.