Április 7-én, Budapesten.
Április 7-én Budapestre érkezik J.D. Vance amerikai alelnök, majd választái nagygyűlést tart Orbán Viktorral - írja a HVG.
A lap szerint az eseményt kedden délután a MTK Sportparkban tartják, amin beszédet fog mondani a magyar miniszterelnök és az amerikai alelnök is, előtte pedig sajtótájékoztatót fognak tartani a Karmelita kolostorban.
A lap hozzáteszi, Vance a legmagasabb szintű amerikai látogató lesz Magyarországon azóta, hogy 2006-ban George Bush elnökként Budapesten járt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!