Továbbra is mélyrepülésben a Egis Körmend

Ugyan csak három ponttal volt jobb a végelszámolásban a Kecskemét, de ez csak az acélos vasi hajrának volt betudható.

Két zsniórba elvesztett meccs volt a szerdai Kecskemét elleni összecsapás előtt az Egis Körmend neve mellett. A Falco elleni presztizs csata után, ugyanisa hétvégén a Jászberénytől is kikapott a vasi alakulat. A szerda esti meccsen tehát joggal várta el a sportszerető helyi publikum, hogy megtörjön végre a rossz sorozat.

A meccs elején még úgy nézett ki, hogy partyban lesz a körmendi alakulat. Az eddig a 12. helyen tanyázó Kecskemét ugyanis mindössze 4 ponttal volt jobb az első 10 perc után. A második negyedben aztán rákapcsoltak a házigazdák és a nagyszünetre már áttörték a 10 pontos lélektani határt is. Végül 12 pontos kecskeméti vezetéssel vonultak a csapatok pihenőre.

A harmadik negyed aztán igazi rémlom lett a körmendieknek. Ismét 10 pontot rámolt rájuk a Forray-legényég. 22 pont állt a csapatok között, aztán amikor már veszni látszott minden a Körmend rákapcsolt és egyre zárult a csapatok közti olló. Azonban az utolsó negyed is csak 10 percből állt, így a Körmend nem tudta ledolgozni tetemes hátrányát. A végén Saddler triplájával 3 pont maradt a Kecskemétiek javára. Ez zsinórban a harmadik elszenvedett körmendi vereség. A következő bajnoki meccsét vasárnap az Atomerőmű SE ellen, odahaza játssza a körmendi csapat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport