Izgalmas körmendi szezonkezdet

Hosszabbításban, a Kecskeméttel szemben maradt alul a vasi csapat.

A román-magyar válogatott labdarúgó mérkőzés miatt a Kecskemét – Körmend összecsapást is az eredetileg kiírthoz képest korábban, 16 órakor rendezték meg. A bajnoki nyitány azonban így is szép számú nézőt érdekelt. Jó fél házzal fogadta a körmendi csapatot a Messzi István Sportcsarnok közönsége.

Pontszegényen kezdtek az együttesek. Az első negyedben jó két percnek kellett eltelni, hogy az első pontok megszülessenek. Ezt egyébként Barovicsnak köszönhette a kecskeméti alakulat. A folytatásban aztán a Körmend is betalált, Popadics jóvoltából születtek meg az első vendégpontok. Az első 10 perc a Körmendnek sikerült jobban, 4 pontos vendégvezetést mutatott a tábla, amit a 2. negyedben tovább is tudott növelni a feketemezes gárda.

Govens büntetője után 8 pontra ugrott meg a vasi csapat, de Rakics triplája pont ez után hullott be. Így pedig ismét lendületet vettek a kecskemétiek, a negyed végére 2 pontra tornázták fel magukat.

Hosszabbítás után kapott ki a Körmend Kecskeméten
Nyugat.hu

Nem sokáig vezetett a Körmend a második félidőben. Mindjárt a játékrész elején Barovics kosarával egyenlített a Kecskemét. A hazaiak aztán egy 7-0-s peridussal léptek meg a Körmendtől. A vendégeknél Ferencz triplája enyhítette a nyomást. A vasiak kapitánya aztán többször is villant. A 10 perc végén szintén az ő hárompontosával kerül 1 pontra a Körmend.

Az idegek csatáját hozta a negyedik negyed. A körmendiek igen csak kapaszkodtak és a büntető-párbajból is, végül ők kerültek ki győztesen. Ez ugyan a meccs megnyeréséhez nem volt elég, de egy hosszabbítás kicsikarására igen.

Az extra 5 percben aztán a Kecskemét nem hagyott kétséget, Deraszimovics triplája pedig már hab volt a kunsági tortán. 7 pontos hazai győzelmet hozott végül a találkozó.

Sztojan Ivkovics, a Kecskemét szakmai igazgatója: Büszke vagyok rá, hogy ezeknek a srácoknak az edzője lehetek. Sokaknak válasz volt ez a mai meccs, legfőképpen azoknak, akik meg akarják mondani nekem, hogy hogyan építsem a csapatot. Magyarország legfiatalabb együttese vagyunk, ezért sok hibával is játszottunk. 18 eladott labda nagyon sok, de így is bebizonyítottuk, hogy ha nem adjuk fel sokra vihetjük.

Aaron Michell, a Körmend edzője: Gratulálok a Kecskemétnek, ez kiváló teljesítmény volt tőlük. Sajnos hiába kértem, nem tudtuk megállítani a sarokból dobott triplákat és a lepattanózásunk is katasztrofális volt. A 4. negyeden kívül, nem tudtunk kiegyensúlyozott produkciót mutatni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport