37 pontot vertek a Körmendre

A múlt heti mennybejutás után most poklot jártak a piros-feketék.

Elkezdte a felsőházi középszakasz küzdelmeit a Lami-Véd Körmend NB 1 A csoportos férfi kosárlabdacsapata. Az első ellenfél az alapszakasz győztes Alba-Fehérvár gárdája volt. A fehérváriak pedig megmutatták, nem véletlenül lettek elsők az első kör után.

Nagyon bekezdtek a kék mezesek, alig két és fél perc alatt 9-0-ás periódust produkáltak Szabóék. A Körmend csak az időkérés után tudott pontot szerezni, és bár egy rövid részsikernek örülhettek, hiszen 5 pontra befogták az ellenfelet, ám az öröm nem tartott sokáig. Az Alba ismét visszanyerte korábbi fórját.

Bizakodhattak a hazai drukkerek, hiszen Ferencz triplája nyitotta a második 10 percet. Ezzel együtt 7-0-ás szakasz következett, de a negyed vége messze volt még. A Székesfehérvár pedig megrázta magát és ismét a korábbi különbségre állt vissza az eredményjelző. A Körmendnek nagyon nem mentek a külső dobások, így pedig félkarú óriásnak bizonyultak a piros-feketék. A félidőre 12 pontos hátrányba kerültek.

Lami-Véd Körmend - Alba Fehérvár NB I-es kosárlabda-mérkőzés
Ruják betegen is az egyik vezéregyéniség volt
Bonyhádi Zoltán

A harmadik negyed követte az első forgatókönyvét. A fehérváriak nagyon belekezdek, a Körmend pedig kereste magát. Több játékos is sérüléssel küszködött a hazaiaknál. Vagy játékba sem állt, vagy a mérkőzés menetében kellett többször is cserélni. A 10 perc derekára kezdett a Körmend éledezni, de csupán néhány villanásig futotta erejükből. Már itt eldőlni látszott a találkozó.

Az utolsó negyedben aztán már csak a meccs végét várták a körmendiek. A hangulat egyre feszültebb lett és a hazai drukkerek indulataiból kijutott játékvezetőnek, fotósnak és újságírónak is. Juhos közben megszerezte a vendégek 100. pontját is, ami már csak hab volt a tortán. Végül 37 pont lett közte.

Lami-Véd Körmend - Alba Fehérvár NB I-es kosárlabda-mérkőzés
Shaw 19 pontig jutott
Bonyhádi Zoltán

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Gratulálok az Albának, ma ekkora különbség volt a két csapat között. A felkészülésünk sem volt ideális és erre még rátett egy lapáttal, hogy Fodornak kihúzták a bölcsesség fogát és begyulladt. Ruják pedig az éjszaka folyamán elkapott valami vírust és aludni sem tudott. Azt gondolom, hogy ilyen felállással meg próbáltunk küzdeni, megpróbáltunk mindent megtenni. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást, akik ilyen különbség mellett is nagyon jó hangulatot teremtettek.

Braniszlav Dzunics, az Alba edzője: Már a meccs kezdésénél megtaláltuk azt a ritmust, amit akartunk. Keményen védekeztünk és gyorsan kosárlabdáztunk, ezt pedig sikerült megtartanunk a mérkőzés végéig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport