Két Thomas sem tudta legyőzni a Körmendet

Edzőmeccsen győzte le a Sopront a vasi együttes.

A Körmend és a Sopron is kiesett a Magyar Kupából, és mivel a hétvégén e versenysorozat visszavágóit rendezik, mind a két csapat edzőmeccsel hidalta át a tétlenséget pénteken.

A vendég soproniak, 3 színes bőrű játékossal éreztek ám nem újabb igazolásról volt szó, hanem Jermaine Thomas öccse érkezett látogatóba, és ha már itt volt Meszlényi edző munkára is fogta. Jól is jött a plusz egy fő, hiszen az idősebbik Thomas szemébe már a meccs elején belenyúltak, ha nincs az öccse Jazz, akkor irányító nélkül maradtak volna a kék mezesek.

A Körmendnél viszont hiányzó volt. Austin betegség miatt át sem öltözött, ám a Körmend így is megnyerte a találkozót.

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: A hét eleji kemény fizikai igénybevétel után sejtettem, hogy fásult lesz a társaság. Nem is nagyon erőltettem most, hogy menjenek. A támadásban próbáltunk néhány új játékot, ezekből voltak is helyzetek, majd meglátjuk, hogy melyikeket tudjuk használni hosszútávon.

Meszlényi Róbert, a Sopron edzője: Szerettünk volna néhány gyors labdás támadást, ez sikerült is az elején, aztán Thomas kiállásával sajnos borult a rendszer. Még jó, hogy elhoztuk a testvérét. Molnár Andris is biztatóan mozgott, és Hikle is mutatott néhány olyan dolgot, amit eddig nem láttunk még tőle, jó benyomást tett rám.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport