A rajtvonalnál kérte meg a versenyző a barátnője kezét

Nem csak poros-füstös versenyképekkel jöttünk haza a Rábaringről, hanem egy lánykérés pillanataiva is.
Horváth Boci emlékverseny-Metabond Rallye Lánykérés a rajt előtt.

Hosszú téli pihenő után először feszültek egymásnak a nyugati régió sprintesei. Hónapok teltek el éles autózás nélkül, hiányzik a kézből a kilóméter. Újra bele kell szokni a rövid féktávokba, megtalálni minden egyes pályának a sajátos ritmusát.

Lánykérés a rajtnál

Kelemen Richárd nem csak a Rábaringen, hanem életének egy új szakaszán is beállt a "Rajtba". Cinkosa, a Speaker könnyed faggatózásba kezdett tervekről, álmokról. Ricsi sejtelmesen sugallta, hogy számára különleges jelentőséggel bír ez futam. A Speaker kapott az alkalmon és odahívta Ricsi barátnőjét, mondván ezekben a pillanatokban ott a hölgy helye ahol szükség van rá.

Metabond Rallye
Lánykérés
Bertók Gábor

Ricsi nem ült be az autóba. Féltérdre ereszkedett. Az overál zsebéből egy piros bársonydobozkát húzott elő és feltette azt a nagyon fontos kérdést, amire IGEN volt a válasz. Ezután nem mondhatja senki, hogy nem romantikus az autósport.

A futamnak a Écs mellett található Rábaring adott otthont. Ez egy rendkívül technikás pálya, melyen különösen fontos szerepet kapnak az abroncsok. Az útburkolat sajátos jellege miatt, ha nem figyel a pilóta, könnyen elmelegítheti őket és a szakasz második felétől csökken a tapadás, ami akadályozza a gyors haladásban. Első verseny,első gyorsasági szakasz nem egyszerű feladat a tapasztaltabb versenyzőknek sem.

Metabond Rallye
Metabond Rallye
Bertók Gábor

A Rajt előtt a jól bevált rituálé segít oldani a feszültséget, segít összpontosítani:
Begurultok a Rajtba. Utoljára megfeszíted az öveket, sisakot ellenőrzöl, kesztyűt igazítasz. A navigátor közli veled: "Egészre rajtolunk! Okosan az elején, még hidegek a gumik." A sportbíró bemutatja a 30 másodperces táblát,a navigátor betáplálja az első méterek jellemzőit a fejedbe:

Sima Jobb, Sima Bal és 100m majd Jobb33.

- A sportbíró bemutatja a 10 másodperces táblát, ettől fogva a lábad a gázpedálon ütemesen pulzál együtt az óra mutatójával. 3, 2, 1, rajt!

Metabond Rallye
Kattintson a fotóra a képgalériáért!
Bertók Gábor

A futamon 54 páros állt indult, négy alkalommal kellett teljesíteni a kijelölt szakaszt. ifj. Géringer Zoltán-Somodi Attila-Honda trió állhatott a dobogó legfelső fokára. Másodikként Aczél József-Aczél András(Honda) végzett. Harmadik helyen Marton Zoltán-Tőke Tamás páros ért célba a Renault Clio-val.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria