Ma már egyre többeket érint a röghöz kötött munkahely nélküli munkavégzés: régen nem idegen látvány a kávézóban laptopon kalimpáló ember. És nemhogy nem idegen, de nemsokára még több lesz belőlük, ahogyan egyre több munkahely számolja fel a súlyos pénzekért bérelt irodáját költséghatékonysági okokból, egyre több a workflow-t és a munkatársakkal való csapatkommunikációt segítő szoftver, és a világ kinyílásával egyre kevesebb a fizikai korlát: egy barcelonai grafikus bedolgozhat egy hongkongi cégnek, egy budapesti újságíró pedig az aktuális tüntetés után rögtön beülhet valahova feltölteni a legfrissebb képeket.
A laptopon kalimpáló ember nem valami luxusélményt él éppen át, bármennyire is úgy tűnik sokaknak: ő is húzza az igát. Ráadásul neki gyakran nem ér véget a nap délután ötkor, sőt, néha túlságosan is összefolyik a munka és a magánélet. Ezért sem mindegy, hol termeli a GDP-t. Viszont ahány ember, annyiféle igény, úgyhogy nézzük is meg a tágabban vett pesti belvárosra vonatkoztatva, kinek hova érdemes áthelyeznie ideiglenes székhelyét!
Ha átgondolt dizájnkörnyezetben burjánzik a hatékonyságod
A fent nevezett munkatípusnak már van egy klasszikus tere is: ezek a "közösségi munkavégzésre" specializálódott úgynevezett coworking irodák, amik már több mint tíz éve léteznek, és épp azokat célozzák meg, akiknek az otthoni meló túl ingerszegény, egy hagyományos kávézó viszont túl zajos, cserébe viszont hozzájuk hasonszőrűekkel szívesen szívják a levegőt egy szépen kialakított térben.
Magyarországon is működnek ilyenek, viszont gyakran eléggé borsos áron: a napi 3-5 ezer forintos díj akkor sem éri meg feltétlenül, ha azért ingyen kávé jár. A Coffice ezért kicsit tekert a formulán, és azt mondják magukról, hogy ők egy kávézó, de ezzel együtt rendelkeznek egy coworking iroda minden egyéb előnyével is. És tényleg: a letisztult belsővel viszonylagos csend és ergonomikus munkaasztalok járnak (lásd többek között a cikk nyitóképét is). És nincs plusz költés, csak amit a pultnál rendelsz. Nyerés-nyerés!
Ha a város legjobb, harmadik hullámos kávéját innád
Maradunk továbbra is a környéken dolgozó hivatalnokok, bankárok, politikusok, kreatívok és turisták kerületében, a nem éppen jóárasított ötödikben, ami elsőre talán annyira nem hangzik rokonszenvesen, de ha elmondjuk, hogy itt van Budapest egyik, ha nem a legfontosabb kávézója, akkor az máris előnyösebb megvilágításba helyezi ezt a neighborhoodot.
Az Espresso Embassy éppen olyasmi kis különítmény, amivel akár Berlin központjában vagy a brooklyni Williamsburgben is össze lehetne találkozni: természetbarátságos fa kialakítások a tégláig kopasztott falak mentén, izmos wifi, értelmiségi arcok, plusz a hely legnagyobb diadala, a toronymagas minőségű kávé Kenyától Burundin át Kolumbiáig. Amit persze jól is kell tudni elkészíteni, az Embassy tulaja viszont egy jogászból lett barista, akinek ez az életszerelme, és most már a fővárosi újhullámos ( harmadik hullámnak mondják egyébként, ennek a képviselői a termőterülettől kezdve egészen a tizedmásodperc pontosságú világosra pörkölésig mindenre odafigyelnek, és fényévekre járnak a Starbucks-féle löttyöktől) kávékultúra egyik emlegetett alakja.
Itt tehát aligha nyúlhatunk mellé a beüléssel - az egyetlen hátulütő a helyszűke lehet, de megéri vadászni a szabad székért. Például egy korai érkezéssel. És ha már itt vagyunk, megtekinthetjük a kávékészítési eszközparkot is, sőt, vásárolhatunk is ezt-azt szakmailag okos jelleggel.
Ha a pesti kreatívok legmenőbb meeting pontjában gurguláznád le az inspiratív légkört
Ha belpesti hipszterek és yuccie-k és művészek, akkor Madách tér, azon belül a Rumbach Sebestyén utca sarka: jópár éve enciklopédikus tény, hogy a fiatalfelnőtt-korosztály legagilisebb kasztja gyakran szeret itt hesszelni esténként. Kapásból két olyan hely is van, ahova a helyi kreatívok be szoktak fordulni: az egyik az inkább streetkultúrás, falait longboardokkal és festéksprékkel díszítő Telep, a másik pedig a vele átellenben működő Központ, ami a napközbeni munkavégzéshez szolgál szolid feltételekkel.
Ha például valaki nem a fejhallgatós zenehallgatás híve, akkor egy itt folyamatos, kurrens könnyűzenés playlistet kap háttérnek, amiben éppúgy elfér az Arctic Monkeys, mint Toro Y Moi vagy egy kis Moderat. Ez a szelekció már eleve meghatározza a hely ide ülj be, ha aktuális vagy-hangulatát, de a puritánra szabott, minimalista berendezés ráadásul még gondoskodik a gondolatok zajmentes áramoltatásáról is.
A belvárosi tempónál kicsit lassabbra van érkezésed, de csak két villamosmegállónyira a belvárosról
Persze, jó hogy van az országnak egy bulinegyede, persze, néha jó ott esténként vodkaszódák hosszú szériája általi eltörést szenvedni, de egy neonomádnak azért középtávon is sok bír lenni, olykor már nappal is. Mert a brit legénybúcsúsok akkor sem alszanak, és a sörbiciklikről akkor is zeng a rekedt, teli torkos dajdajozás.
Ekkor jönnek szóba a peremkerületek, mondjuk a Margitszigettel átellenben pihenő Újlipótváros, számos értelmiségi és művész lakhelye (néztünk mi már farkasszemet Mucsi Zoltánnal és Serer Péterrel egy közeli helyen), azon belül pedig az egyik legfiatalabb kávézó, a My Green Cup.
Ugyan a kifejezetten kutyás-gyerekes-sétálós környékre alapvetően jellemző, hogy az utolsó kis üzlethelyiségben is rögtön barátságos atmoszféra fonja be a hajunkat, az etető és itató helyekre pedig különösen igaz ez, ebben a kávézóban minderre rárakódik még az a tervezői elgondolás is, ami miatt a My Green Cup a Jászai Mari tér aurájának elsőszámú dizájnkávézója lett, zöld dominanciás arculattal, hívogató ülőhelyekkel, és olyan cserépnövényekkel, amik kleptománia esetén a lopási listánk első helyein foglalnának helyet.
Igaz, az internetelérést háromnegyed óránként meg kell újítani egy új kóddal, amit a pulttól kérhetünk, de kit ne kárpótolna cserébe ez az utcafrontos kiülde?
Ha a lassú tempót egy sokkal sokszínűbb kerületben keresnéd, mondjuk a nyolcban
Hivatásos bérrettegők két fröccsért biztosan ide tudnának ömleszteni egy nagy halom riadalmat Józsefvárosról, arról, hogy minden sarkon megvadult cigánygalerik heroinos tűkben taposva esnek neki rozsdás bökőkkel a gyanútlan fehér embernek, miközben afrikai drogdílerek kötözik meg asszonyaikat. Pedig Józsefváros már egy jó ideje nem az a veszélyes hely, amilyennek beállítani szokás: elkezdték rehabilitálni, a kultúra már szépen szivárog befelé a repedésein, magyarul elindul a dzsentrifikáció útján - sőt, egyesek már odáig is eljutottak, hogy ez lesz a következő vigalmi negyed.
Az egyik társadalomtudatos, liberális (HŰHA!) kreatív képződmény, ami új színt hozott ide, és leginkább olyan könnyelműen rendszertelen, mintha háfoglaló punkok nőttek volna fel a feladathoz, az az Auróra, ami az azonos nevű utcáról kapta a nevét, és nemrég megnyílt a kertje is, ami egy igazi szellőjárta kézműves nyugtató a szabad ég alatt.
Bónusz szimpátiát képes okozni a kialakítása, ami a barkácstákolás nyomait viseli magán: ülő és fekhelyek raklapokból, régi osztálytermekből ismerős székek, növény növény hátán, sátorszerű leplek a fej felett, és még a vécé is olyan, mintha egy isten háta mögötti kempingben valaki elvégzett volna egy ezermesterszakkört, az alkotását pedig átmozgatta volna ide. Ja, és egyetlen fontos szó: ping-pong-asz-tal!
A fenti helyek merőben más trekken mozognak, mint a kedves-színesre rajzolt, de jellemzően túl idegenszerű franchise kávézóláncok, viszont azt is el kell mondanunk, hogy ilyenből akad még. Budapest folyamatosan alakul, sosem lehet igazán befejezni a felfedezését, úgyhogy akinek van még tippje szélessávval operáló, barátságos szpotokra, az nyugodtan kommentelje be a cikk alá!
