A BB1.hu olvasói és az M4 nézői a piros-feketék légiósára adták a legtöbb voksot.
Szinte már hagyomány, hogy a bb1.hu kosaras szakportál és a M4 sportcsatorna közösen megválasztja az adott hónap játékosát. A szisztéma szerint a két szerkesztőség egy-egy listán jelöli meg, hogy szerintük ki teljesített a legjobban az adott - ez esetben március - hónapban. Majd az olvasók és nézők voksait is beszámítva hirdetnek végeredményt a szerkesztők.
A legfrissebb lista első helyén Lasan Kromah az Egis Körmend játékosa végzett. Érdekesség, hogy az összesített lista harmadik helyén egy másik vasi játékos a Falcoban pattogtató Darrin Govens szerepel. A teljes névsort ide kattintva lehet olvasni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!