Bizottsági meghallgatása volt a keddi napon Lázár János építési és közlekedési miniszternek. Ezen beszélt a MÁV finanszírozásáról is, többek között közölte azt, hogy a Pénzügyminisztériumra nincs panasza, ugyanis Varga Mihálytól minden forrást megkap, ugyanakkor azt is hozzátette: hogy az új pénzügyminisztertől megkapom-e, azt nem tudom - hívta fel a figyelmet a 444.hu.
Orbán Viktor miniszterelnök már korábban is beszélt arról, hogy két gazdasági minisztere egyike kerül az MNB élére, a másik lesz a kormány gazdasági csúcsminisztere. Márciusban ugyanis lejár Matolcsy György jegybankelnöki mandátuma.
Ha viszont Lázár szavai szerint új pénzügyminiszter lesz, akkor feltehető, hogy Varga lehet Matolcsy utódja az MNB élén, Nagy Márton pedig marad az egyedüli gazdasági miniszter.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!