Lefejelte az ellenfél játékosát a focista

A sérültnek több csontja eltört.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a jelenleg 20 éves fiatalember tavaly tavasszal egy megyei III-as tartalék-labdarúgómérkőzésen vett részt, játékosként. Mikor meglátta, hogy a csapattársa és az ellenfél egyik játékosa között konfliktus alakult ki, 20 méter távolságból, futva, lendületből lefejelte az ellenfél játékosát.

A bántalmazástól a játékos a szemüreg csontjának törését, továbbá arcüreg csontjának hátsó és külső falán benyomásos törést szenvedett el. A sérülés gyógytartama nyolc napon túli, mintegy négy hétben jelölhető meg, szövődménymentes gyógyulás esetén. Esetében azonban a maradandó fogyatékosság megállapítása sem zárható ki.

Az ügyészség a férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja. Vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

(Nyitóképünk illusztráció!)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek