A portfolio.hu számolt be tegnap arról, hogy újabb ülést tartott a Nemzeti Versenyképességi Tanács, melyet követően pedig Varga Mihály ismertette az ülés lényegét. Itt elhangzott, hogy
az elektronikus fizetések terén olyan intézkedési javaslatok, célok merültek fel, mint például a nyugdíjak és szociális transzferek bankszámlára utalása.
Hosszú távon az a cél, hogy minél inkább utalással valósuljanak meg ezek a kifizetések. Jelenleg a nyugdíjak esetében ez az arány 50 százalék, ezt szeretnék felgyorsítani - mondta a pénzügyminiszter.Emellett azonban az 5 fő feletti munkáltatóknál a munkabérek kifizetése hosszú távon kötelezően utalással történhetne, de a vállalkozásoknál is csökkentenék a készpénzfizetési korlátot, illetve a szociális számlát is bevezetnék.
Minderre pedig azért lenne szükség, mert az európai országok között
Magyarországon az egyik legmagasabb a készpénzhasználat aránya
a javaslatoknak köszönhetően a készpénzhasználat csökkentésén keresztül 150 milliárd forintot lehet megspórolni. Ez átcsatornázást jelent a fekete gazdaságból a fehér gazdaságba.Kérdésre válaszolva azt is elmondta azonban, hogy a nyugdíjak esetében nem szeretnék kötelezővé tenni a juttatások bankszámlára utalását,
elvi célként vizsgálja meg majd a kormány ezt.
Nem szeretnénk senkit sem kellemetlen helyzetbe hozni, az ország egyes területeit külön-külön megvizsgálják - mondta a lap szerint.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!