Rövid időn belül negyedszer fordult a Nyugat.hu-hoz olyan hozzátartozó, aki szerint súlyos kérdések maradtak megválaszolatlanul egy szombathelyi kórházi ellátást követően. Ezúttal egy celldömölki férfi kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy állítása szerint édesanyja állapota jelentősen leromlott a Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban történt júniusi kezelése után.
A hozzátartozó lapunk rendelkezésére bocsátotta az asszony teljes egészségügyi dokumentációját is – a zárójelentéseket, a pszichiátriai konzíliumi leletet és a későbbi ambuláns lapokat –, hogy az állításait igazolja. Az iratok alapján a beteg 2026 júniusának elején került a szombathelyi intézménybe magas vérnyomás, vérszegénység, általános gyengeség és veseelégtelenség miatt.
A dokumentáció szerint a kórházi tartózkodás alatt pszichiátriai konzílium is történt. A szakorvosi lelet dezorientáltságot és kifejezett bolyongási hajlamot rögzített, valamint külön megjegyezték, hogy a beteget a vizsgálati helyzetben is rögzíteni kellett (lekötözték), mivel az osztályról is rendszeresen elkóborolt.
A család vitatja a korlátozást és megválaszolatlan kérdéseket lát
A hozzátartozó ugyanakkor vitatja, hogy édesanyja állapota indokolta volna a korlátozó intézkedést. Állítása szerint az asszony a kórházi kezelés előtt önálló életet élt, saját ügyeit intézte és segítség nélkül közlekedett, a kezelést követően azonban mozgása és mentális állapota is jelentősen romlott. Elmondása szerint jelenleg már mindennapi segítségre szorul, és a kórházban szerzett véraláfutásokat, sérüléseket is nehezményezték.
A család szerint több kérdés is megválaszolatlan maradt az ellátással kapcsolatban. Szeretnék megtudni, pontosan milyen gyógyszereket kapott a beteg, milyen indok alapján alkalmaztak vele szemben korlátozó intézkedést, illetve szerintük mi magyarázza a kórházi kezelést követően tapasztalt állapotromlást.
A szerkesztőségünk birtokába jutott orvosi dokumentáció ugyanakkor azt is rögzíti, hogy a család végül a június 8-i ügyeleti időben saját felelősségére vitte haza a beteget. Emiatt a kórházi tartózkodásra tervezett további belgyógyászati kivizsgálások már nem valósulhattak meg.
A kórház adatvédelmi okokra hivatkozott
Az ügyben megkerestük a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházat.
Arra a kérdésünkre, hogy vizsgálták-e a konkrét esetet, alkalmaztak-e korlátozó intézkedést, illetve milyen állapotban bocsátották haza a beteget, az intézmény azt válaszolta: a hatályos jogszabályok alapján betegek állapotáról és kezeléséről harmadik fél részére nem adhat tájékoztatást.
Általánosságban ugyanakkor ismertették, hogy a fizikai korlátozó intézkedések és a sürgős gyógyszeres beavatkozások alkalmazása szabályozott és dokumentált módon történik. Mint írták, minden esetben rögzítik az intézkedés indokát, időpontját, módját, a beteg állapotának követését és az intézkedés lezárását. A dokumentációba a jogszabályban meghatározott jogosult személyek betekinthetnek.
Rövid időn belül ez már a negyedik ügy
A mostani eset rövid időn belül már a negyedik olyan történet, amely a Markusovszky Kórház betegellátásával kapcsolatban jutott el szerkesztőségünkhöz.
Július közepén írtunk arról,
„Egyetlen betegnek sem szabadna így szenvednie” – súlyos állítások miatt vizsgálat indult a szombathelyi Markusovszky Kórházban July 12. 10:46 hogy egy érsebészeti osztályon kezelt beteg hozzátartozója azt állította, hogy súlyos hiányosságok történtek az ápolás során. Az ügy nyomán a kórház belső vizsgálatot rendelt el.
Néhány nappal később egy másik család számolt be lapunknak, "Kidobták a 26 kilósra fogyott édesanyámat meghalni" - Újabb panasz a szombathelyi kórházra July 20. 15:53 hogy szerintük édesanyjuk ellátása során történtek miatt etikai eljárást kezdeményeztek.
Legutóbb pedig egy olyan esetet mutattunk be,
A Markusovszkyban kezelték, Tenerifén viszont újra meg kellett műteni a szombathelyi nőt August 02. 15:41 amelyben egy Szombathelyen kezelt nőt Tenerife szigetén kellett sürgősséggel megműteni epehólyag-gyulladás miatt, miután itthon hetekig nem találták a panaszaik okát.
Ezúton is felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy kétséges esetekben, illetve megválaszolatlan kérdéseikkel minden esetben a helyi betegjogi képviselőhöz is fordulhatnak.