Nem múlt el nyomtalanul az Egis Körmend kosárlabdacsapatának utóbbi időben mutatott gyengébb szereplése. A BB1.hu információi szerint ma lemondott a gárda vezetőedzője, Teo Cizmic.
A BB1.hu információi igaznak bizonyultak, a klub ma este hivatalos honlapján erősítette meg a hírt:
A vasárnapi lesz Teo Csizmics utolsó körmendi mérkőzése
Teo Csizmics, az Egis Körmend vezetőedzője pénteken este menedzsere útján jelezte, hogy nem dolgozik tovább a csapat élén. Kérte, hogy a klub vezetése az utódlását oldja meg. Elmondta, hogy minden szükséges információt átad az utódjának.
A horvát szakemberrel remek rajtot vett a csapat a bajnokságban és a FIBA Europe Cup első köréből is továbblépett, ám az utolsó négy mérkőzését elvesztette a gárda. Teo Csizmics elmondta, hogy úgy érzi, új impulzusra, változásra van szüksége a csapatnak ahhoz, hogy megforduljon ez a tendencia. Szándékát bejelentette ma este a csapatnak.
A klub illetve a város vezetését meglepte a vezetőedző bejelentése. Mindent megtettek azért, hogy maradásra bírják a kiváló szakembert, de Teo Csizmics döntése végleges, így vasárnap, az Atomerőmű SE ellen ül utoljára a csapat kispadján.
Utódjáról minél hamarabb igyekszik gondoskodni a klub. Ez úton köszönjük meg Teo Csizmics Körmenden végzett munkáját, amivel számos sikerhez segítette klubunkat.
Kívánunk neki további szakmai sikereket karrierje során!