Bukaresten rendezték a 2. Tradicionális Wushu Európa-bajnokságot. A kontinenstornán 24 ország, több mint 600 versenyzője vett részt, köztük a szombathelyi Metex05-Controll SE négy sportolója. Lenner Tamás a férfi pusztakezes formagyakorlat kategóriában ezüstérmet szerzett, Túri Bernadett pedig a női 60kg-os light-contact kategóriában 3. lett. Cordier Bálint a férfi 75kg-ban, szintén light-contactban hatodikként zárta az Eb-t.
- Nagy várakozással tekintettünk az EB elé, hiszen versenyzőink nagyon jól szerepeltek a hazai versenyeken, egyértelműen a legjobbak közé tartoztak. Tamás második helye elismerés mindannyiunk számára és természetesen az ő kiváló felkészültségét és versenyzői kvalitásait is dicséri eredménye - mondta Koszogovits Mihály edző. - Nagyon jó mezőny gyűlt össze az EB-re, főleg az orosz és román versenyzők voltak jók. Küzdelemben nem volt szerencsénk, mindkét küzdőnk román ellenféllel kezdett, akik egyértelműen már régóta az élmezőnyhöz tartoznak. Ez egy jó felmérő volt számunkra és megismerhettük az európai élmezőnyt. Van még mit tennünk az elkövetkezendő években, mert a Tradicionális Eb-t két évente rendezik meg.