Sorozatos hibák a szombathelyi távfűtő rendszerben

Háromszor állt le a szolgáltatás rövid időn belül. Vajon van összefüggés?

Az utóbbi másfél hónapban három olyan esettel találkoztunk, ahol a távfűtő rendszerben valamilyen meghibásodás volt. December elején a belvárosban állt le a fűtés. Megkerestük a Szomtáv hibabejelentőjét, akik műszaki okokra hivatkoztak.

A hét elején írtunk arról, hogy körülbelül 6500 lakásban állt le a szolgáltatás a Derkovitson és környékén. A meghibásodás oka a távvezetéken keletkezett két lyuk volt, ahol elfolyt a víz.

A harmadik eset a Püspöki iskolában volt. Ott a fűtéskimaradást szintén a távvezetékeken keletkezett lyuk okozta.

Utánajártunk, hogy a viszonylag rövid időn belül történt esetek vajon összefüggenek-e egymással. Rákérdeztünk a csőhálózat korára, állapotára. Továbbá megkérdeztük, hogy számítanak-e még ebben a fűtési szezonban ilyen jellegű problémára a városban. Fontos volt megtudnunk azt is, hogy a közeljövőben tesznek-e valamilyen óvintézkedést az ilyen jellegű gondok kiküszöbölésére?

Kocsis Tóth Ildikó, a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft sajtóreferense az alábbi választ adta kérdéseinkre:

A héten a Váci utcánál és a Petőfi Sándor utcánál történt távvezeték-lyukadások illetve a korábbi Thököly utcánál történt meghibásodás műszakilag nem áll egymással összefüggésben. Ezek mind egyedi, a helyi csővezetékhálózaton keletkezett meghibásodások voltak.

Szombathelyen összesen 22 km távvezetéken keresztül biztosítjuk a távhőszolgáltatást, amely vezetékrendszer egyes szakaszai elöregedtek. Szinte a teljes távvezetéki rendszer föld alatti hőtávvezeték, amelynek aktuális állapotát csak feltárással, a távvezeték kibontásával lehet megvizsgálni. Így sajnálatosan arra nincsen lehetőség, hogy a fűtési időszakon kívül a rendszer gyenge pontjait megvizsgáljuk, az esetleges lyukadásokat ilyen módon megelőzzük.

Az üzembiztonság érdekében a távvezetékek tekintetében csak azok cseréje hozhat eredményt, ezért felmértük a távvezetékrendszer korát és eddigi tapasztalataink alapján meghatároztuk azokat a kritikus pontokat, ahol a távvezeték rekonstrukciója szükségessé vált. A KEOP 5.3.1. pályázatban ezen kritikus szakaszokon a távvezeték-cseréjére és távhő elosztói rendszerek összekapcsolására nyújtottunk be pályázatot. A pályázatunk sikeres volt, így lehetőségünk nyílik 800 millió Ft támogatással, összesen 1,6 milliárd forintból hőtávvezeték cserét és a távhő elosztói rendszerek összekapcsolását megvalósítani.

A pályázat egy olyan konstrukcióban valósul meg, amelyben társaságunk nem egyedül vesz részt, hanem a Nemzeti Fejlesztési Programirodával, mint konzorciumi vezető partnerrel. A pályázatban foglaltak kivitelezésének időpontja még nem ismert, de mihelyt erről pontos információval rendelkezünk, akkor az érintetteket tájékoztatni fogjuk.

A távvezetéki rendszer korának ismeretében a tervezett távvezetéki rekonstrukció időpontjáig felkészültünk arra, hogy amennyiben távvezeték-lyukadás történik, akkor arra azonnal reagálni tudjunk. Az azonnali beavatkozáshoz szükséges anyag- és eszközállomány is a rendelkezésünkre áll, így kollégáink ilyen esetben haladéktalanul meg tudják kezdeni a hiba feltárását és elhárítását. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a meghibásodás és a hibaelhárítás ideje alatt az üzemzavar a lehető legkevesebb felhasználót a legrövidebb ideig érintse.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos