Letette az esküt hétfőn a február 9-én kezdődő phjongcshangi téli olimpiára és a március 9-én rajtoló téli paralimpiára utazó magyar csapat.
Az eskü szövegét Engi Klára volt műkorcsolyázó mondta el az ünnepségen, amelyen megjelent Áder János köztársasági elnök is.
A magyar téli olimpiai érmek átlagéletkora több mint 67 év, a legutolsó is immáron 38 esztendős. Bízunk benne, hogy az elmúlt időkben dicső eredményeket elérő rövidpályás gyorskorcsolyázóink révén idén nemcsak élményekben gazdagodunk, de érmekben is megfiatalodhatunk
- fogalmazott Áder János.
A magyar csapatot szinte biztosan ugyanúgy 16 fő alkotja majd, mint négy éve Szocsiban - a sízők kvótája ezen a héten válik hivatalossá.
A paralimpiai csapat három fős lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!