Közleményt adott ki az MVM Veszprém kézilabda csapatának vezetősége, amiben arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy egy szurkolójukat négy évre eltiltják a csapat minden mérkőzésétől és rendezvényétől.
A közlemény nem írja le pontosan, hogy a szurkoló mivel érdemelte ki a maximálisan kiszabható büntetést, de a Vardar Szkopje elleni mérkőzés felvételén (01:38:40-től) jól látszik, hogy az oldalvonalon futó bírót az egyik szurkoló megüti, majd a játékvezető elesik.
Fel is jelentették
A klub láthatóan igyekszik megvédeni jó hírnevét, közleményükben kérik a szurkolókat, hogy ne ezzel az egy szurkolóval azonosítsák a későbbiekben az együttest. A vezetőség egyébként sem elégedett meg a kitiltással, a szurkoló ellen feljelentést is tettek.
A Veszprém bejutott a legjobb négy közé a Bajnokok Ligája küzdelmeiben, május 28-án az ellen a Kiel ellen lépnek pályára, akiket tavaly 31-27 arányban legyőztek, szintén az elődöntőben.