Leváltja a vezetőedzőjét a körmendi kosárcsapat, mert nem elégedettek a mostani eredményekkel

Matthias Zollner helyére Kocsis Tamás kerül.

"A klub vezetősége a csapat elmúlt időszakban nyújtott teljesítményének átfogó értékelését követően úgy döntött, hogy új irányba kívánja terelni a szakmai munkát, és egyeztetéseket kezdett Matthias Zollnerrel az együttműködés lezárásáról" - jelentette be az Egis Körmend.

Matthias Zollner
Egis Körmend Hivatalos/Facebook

Döntésüket azzal indokolják, hogy a csapat játéka és eredményessége nem érte el a klub által elvárt szintet, miközben az együttes sorozatban több vereséget szenvedett el. A vezetőség megítélése szerint ebben a helyzetben nem volt indokolt a további kivárás, a klub érdeke egy határozott és időben meghozott szakmai döntést tett szükségessé.

Matthias Zollnert Kocsis Tamás váltja a vezetőedzői pozícióban. A csapat szerint Kocsis személyében "olyan szakember veszi át a csapat irányítását, aki ismeri a klub közegét, elvárásrendszerét és pontos képet alkotott arról, milyen irányba kell elmozdulnia a csapatnak a következő időszakban."

Kocsis Tamás
Egis Körmend Hivatalos/Facebook

"A következő időszak célja a stabilizáció, az új szakmai alapok lefektetése és a pályán mutatott teljesítmény egyértelmű javítása" - zárja posztját az Egis Körmend.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport