Ligeti kiesett, Veréb a bronzért birkózhat Bakuban

Mindketten vereséget szenvedtek a negyeddöntőben, utóbbi szerencsésebb volt.

Azerbajdzsánban rendezik az első Európai Játékokat, melynek záró napján, csütörtökön a Haladás VSE két szabadfogású birkózója is szőnyegre lépett.

A 125 kilósok 21 fős mezőnyében induló Ligeti Dániel a selejtezőt és a nyolcaddöntőt is sikerrel vette, a negyeddöntőben azonban 6-4-re kikapott szlovák ellenfelétől, aki nem jutott döntőbe, így számára véget ért a sorozat. A 86 kg-os Veréb István is a selejtezőből indult, ő is kikapott a negyeddöntőben, ám moldáv riválisa döntőzik, így a vigaszágon folytathatta, ahonnan eljutott a délután - magyar idő szerint - 17 óra 7 perckor kezdődő bronzmérkőzésig.

Selejtezők

86 kg: Veréb István - Marco Riesen (svájci) 7-2

125 kg: Ligeti Dániel - Alekszandr Romanov (moldovai) 5-0

Nyolcaddöntők

86 kg: Veréb István - Armands Zvirbulis (lett) 5-2

125 kg: Ligeti Dániel - Joannisz Arzumanidisz (görög) 7-0

Negyeddöntők

86 kg: Piotr Ianulov (moldovai) - Veréb István 8-1

125 kg: Soslan Gagloev (szlovák) - Ligeti Dániel 6-4

Vigaszág

86 kg: Veréb István - Aljakszandr Hustin (fehérorosz) 5-1

Bronzmérkőzés

86 kg: Veréb István - Szandro Aminasvili (grúz)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport