A foci európa-bajnokság hivatalos slágerét nemrég kisebbfajta méltatásban részesítettük, szerintünk joggal, hiszen ahogy abban a cikkben is írtuk, cseppet sem erőlködik, és játszi könnyedsége mellett még lazán vállalható is. Mondjuk dudorászhatjuk a megállóban anélkül, hogy bárki arrébb lépne tőlünk. És mivel a döntőjéhez közelítő EB után már itt lógnak a levegőben a nyári játékok, szerdán annak a hivatalos daláról is lehullt a lepel: a brit gitáregyüttes, a Muse adja elő, és Survival ("túlélő") a címe. Abban azonban kevésbé vagyunk biztosak, hogy ez is annyira szerethető lesz, mint a félvér német énekesnő, Oceana aktuális dala.
Mert bár a frontember Matt Bellamy lenyilakozta egy közleményben, hogy mennyire örül a megtiszteltetésnek, és hogy a olimpia gondolatát a szeme előtt lebegtetve írta a számot, ami így végül
elkötelezettséget, eltökéltséget fejez ki a győzelem iránt
, sőt, elvileg még a zenekar stadionrockos hangzása is eleve kedvez egy felemelő szerzeménynek, a Nyugat zenebloggere nem biztos benne, hogy ez a gyakorlatban is működőképes lesz.Értsd: egy olimpiai dal akkor működik, ha nekigyűrkőzésre sarkallja a sportolókat. És mit tud a Muse erre irányzott dala? A Survival hosszas, monumentális, filmzenés vonósokkal és zongorával kezdődik, hogy hirtelen lecsupaszodjon, és egy olyan úton járjon tovább, ami akarva-akaratlanul Freddie Mercury-t és egykori csapatát idézi elénk.
Amivel még nem is volna akkora baj - de hogy a zenét egy verőfényes sportfilm helyett egy gótikus vámpírhorror aláfestőjeként jobban el tudjuk képzelni, azzal nagyon is. Amikor pedig Bellamy a közhelyszótárból kölcsönzött
győzni fogok, igen, győzni fogok
és anem veszítek, bármibe kerül is
sorokat a rá jellemző szenvelgő-vinnyogó hangon adja elő, hogy aztán megint a Queen jusson eszünkbe (főleg az Innuendo), azt valahogy nem szívesen teszi zsebre az ember. A frázispufogtatás nem túl őszinte, aFight! Fight! Win! Win!
típusú zárás meg egyenesen olyan, mintha nem tudtak volna valami épkézláb ötlettel és szöveggel előállni, így a szám végi tetőpontra hágást ezzel a biztonságos, de nem túl meggyőző zárással abszolválták.
Lehet, hogy az 1994-ben alapított Muse eladott 15 millió lemezt, és öt éve a Papp László Sportarénába már simán el lehetett őket hozni nagykoncertre, ugyanúgy, ahogy idén is jönnek (a jegyárak 10 ezer forinttól 22 ezerig mennek), de az olimpiai daluk mégis valahol a sokat akar, de keveset markol kategóriába esik. Lehet, hogy jobb lett volna egy mindenki által zümmöghető, kevésbé patetikus és sűrű, inkább légiesen vidám dalocskát gyártatni - persze ehhez valószínűleg nem a Muse-t kellett volna választani.
