Július 10-én vagy 11-én lesz az odavágó.
A luxemburgi Dudelange együttesével találkozik a Videoton a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőkörében.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában kedden készítette el a sorsolást, mely során kiemelt volt a fehérvári klub.
A Videoton a luxemburgi bajnok otthonában kezdi a párharcot, az első felvonást július 10-én vagy 11-én, míg a visszavágót egy héttel később rendezik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!