Megvan az első idegenbeli körmendi győzelem Dérivel

101 pontot szórt a MAFC-nak a piros-fekete csapat.

Komoly téttel bíró találkozót vívott csütörtök este a körmendi együttes. Egy esetleges győzelemmel ugyanis bebiztosíthatta helyét a középházba. Jó két hetes pihenő volt a csapatok között, mivel a Magyar Kupa miatt, mind két együttes pihenhetett. Végül úgy nézet ki, hogy az együttesek rá tudtak pihenni az összecsapásra.

Rengeteg hibával játszottak a csapatok, az első negyedben gyakorlatilag egymás hibáit kihasználva jutottak előrébb az együttesek. A Körmend egyébként egy hajszállal jobban teljesített, a 10 perc után egy kosárral voltak előrébb a vendégek, mint a házigazdák. A második negyed sem sikerült kevésbé érdekfeszítőre. A MAFC folyamatosan tapadt a Körmendre, egyetlen ponttal lemaradva pedig a harmadik negyedig tapadt a vasiakra a fővárosi, szép múlttal rendelkező együttes.

A harmadik negyedben aztán a Körmend „odacsapott a lovaknak”. A vasiak eggyel rákapcsolva léptek a MAFC elé, és jó dobóteljesítményüknek köszönhetően megnyugtató eredményre tettek szert. Az utolsó 10 perc már csak formalitás volt. A budapestiek megpróbáltak még kozmetikázni az eredményen, de Richards kosarával a vendégek átlépték a bűvös 100 pontos határt is. A győzelemmel pedig biztossá vált, a Körmend ott lesz a középházban. Ha a piros-feketék jól teljesítenek, akkor akár a felsőházi play-offba is beférhetnek még.

Stefan Timbus, a MAFC edzője: Úgy érzem, hogy jó úton haladunk, de hidegebb fejjel kellene játszanunk, a taktikát még jobban betartva. Ettől függetlenül nagyon nehéz egy olyan csapat ellen jól védekezni, mint a Körmend, ahol ennyi ponterős és tehetséges játékos van.

Déri Csaba, a Körmend edzője: Végig mi irányítottuk a mérkőzést, sikerült tíz ponttal nyernünk, de ez akár több is lehetett volna. Két dolgon múlott. Túl sok ki nem kényszerített eladott labdánk volt, valamint a talaj nem tette lehetővé a csapatok számára az igazi kemény védekezést, csúszkált a játékosok lába. Annak viszont nagyon örülök, hogy hamarosan fel fogják újítani ezt is a csarnokban. Gratulálok a MAFC-nak, mert nagyon szimpatikus csapatuk van. Mindenképpen elismerendő, hogy három légióssal ilyen teljesítményre képesek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport