Markó Edina lányai a hétvégén Balatonfüreden szerepelnek.
A Magyar Labdarúgó Szövetség a hétvégén harmadik alkalommal rendezi meg a nyári felkészülés hajrájában Balatonfüreden a Balaton Kupát.
Az első két kiírásban a magyar válogatott egyik alkalommal sem jutott be a döntőbe, mindkétszer Szlovákia legjobbjai vihették haza a végső győztesnek járó trófeát. Markó Edina együttesének a célja, hogy már az első játéknapon meghiúsítsa a szlovákok triplázási reményeit, szombaton ugyanis a döntőbe jutásért Magyarország-Szlovákia és Lengyelország-Fehéroroszország mérkőzéseket rendeznek. A torna helyosztóit hétfőn játsszák.
A nemzeti csapatnak egy szombathelyi játékos tagja, a Viktória támadója, Magyarics Zoé.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!