Az Iszlám Állam propagandavideójában (amit szándékosan nem linkelünk) több ellenség is fel lett sorolva, köztük Magyarország is. A videó, ami már-már hollywoodi filmelőzetesek minőségével vetekszik, ekézi Amerikát, a nagyhatalmakat, és élteti az IS-t, annak történetét, terjeszkedését.
A videóban fenyegetik a nemzetközi IS elleni koalícióban lévő államokat, és azt ígérik, hogy ha a zászlók száma eléri a nyolcvanat, akkor a háború lángjai végül elégetik őket. E zászlófelsoroló képen van ott a magyar lobogó is.
Emellett még felszólítják a világ muszlimjait, hogy etnikumtól függetlenül egyesüljenek az Iszlám Állam zászlaja alatt, teljesítve Allah akaratát.
via: hvg.hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!