Szombathely határában, a látszólag méla nyugalommal csordogáló Gyöngyösön átívelő régi híd előtt balról erdei ösvény töri meg a Bogáti fasor hosszú útjának monotóniáját. Autónkkal a csendes kiskertekkel szemben parkolunk le, hiszen ahová tartunk, oda már nem tanácsos négy keréken gurulni. Kanyargós, szűk, de korántsem hosszú földút vezet ugyanis ahhoz a ma már inkább csak kísértetmalomnak nevezhető épülethez, amire nemrég teljesen véletlenül bukkantunk.
Szeméttároló lett a nagy múltú vízimalomból
Az ösvényen egyébként nemcsak a lábunk elé, hanem a fejünk fölé sem árt pillantani, mert a terebélyes ősnövényzet könnyen kárt tehet az ábrázatunkban. A falevelek között beszűrődő napsugarak ugyan hunyorgásra késztetik a távolt pásztázó szemeinket, ám a kőhajításnyira lévő Gyöngyös egyre hangosabbá váló zubogása már jelzi: helyben vagyunk, nem messze tőlünk, vélhetően éppen az egykori malom miatt, eltérítették a patak eredeti folyásirányát.
Szemmel láthatóan napjainkban már a madár se jár ezen a területen, ahol egykoriban a megyeszékhely gabonájának jelentős részét őrölték. Pontosabban nagyritkán érkeznek azért erre emberek is, ám ők legfeljebb szemetet és festékszórót üríteni jönnek. Pikáns része a fák mögött megbújó vízimalom történetének: a sajnálatos módon már csupán hulladéklerakóként, illetve a graffitisek által „vászonként” használt, elfeledett épület annak köszönhetően áll még jelenleg is, hogy korábban nem Szombathelyhez, hanem egy másik településhez tartozott.
A bogáti malomnál egyébként nemcsak az egykori malomfej maradványai látszódnak, hanem néhány helyen az eredeti festések, illetve a Gyöngyös fölé épített zsilipek is megmaradtak. Az ajtajától és ablakaitól megszabadított, csendes magányában halódó épületnek annak ellenére is van még némi romantikája, hogy monitorokkal, tévékkel, háztartási hulladékkal hordták, és
Szeretlek Mari...
kezdetű sorokkal firkálták tele.Miért nevezték a Perintet a kenyér vizének?
A valamikor önálló községként létező, 1950-ben Szombathelyhez csatolt Bogát egyik omladozó malmát körbejárva pedig arra gondoltunk, felidézzük a megyeszékhelyen egykor működő/létező gabonaőrlő helyszínek kivonatos történetét. Szombathely szűkebb területén összesen hét malom volt, azonban már jó ideje lebontották mindegyiket. Működtek továbbá malmok Kámonban (az arborétum közelében lévő Bánovics-féléről korábban már írtunk Belépni tilos! - Évtizedek óta romokban áll a kámoni malom 2011. March 03. 07:20 ), Herényben, Szőlősön, Gyöngyöshermánban, illetve Szentkirályon is.
A szombathelyiek körében elterjedt az a szóbeszéd, hogy malmokat kizárólag a Gyöngyös mellé építettek, mivel a Perint mederviszonyai miatt alkalmatlan volt az ilyen épületek ellátására. A megyeszékhely római és középkori történetét kutató Horváth Tibor Antal feljegyzéseiből azonban kiderül, hogy a mai Haladás-sporttelep területén egykor római kori, a posztógyártást segítő kallómalom maradványaira bukkantak.
A középkortól aztán már igaz a fent említett tézis, onnantól kezdve valóban csak a Gyöngyös szolgált a vízi építmények otthonául. Éppen ezért is érdekes, hogy több korabeli dokumentum a Perintet nevezi a
kenyér vizének.
Mindössze egyetlen olyan oklevél maradt fenn, melyből következtetni lehet a félreértés okára: a Békássy család levéltárából való, 1663-as írásban ugyanis a Perint vizének jogtalan használata kapcsán a patakot, mintkenyérvésztő vizet
említik. Vélhetően pontosan azért, mert a Perint alkalmatlan volt a gabonaőrlést végző vízimalmok ellátására. Az idők során aztán a vésztő (vesztő) szócska lemaradhatott, és így lett a Perintből akenyér vize
, holott e megnevezés sokkal inkább a Gyöngyöst illette volna.A Négyesi malom emléke
E rövid kitérő után, a fentiekben már említett szombathelyi és szentkirályi malmok közül kettőt még feltétlenül érdemes kiemelni. Az egyik a XIX. század közepén szintén a Gyöngyöshöz épített szentkirályi alulcsapós vízimalom, melyet a XIX. század végén háromról egykerekűre alakítottak át. A lassú víz, és a sok közeli malom miatt széles, 140 centis lapátokkal látták el. A falába utólag beépített kő jelzi a Gyöngyös 1874-es vízállását.
A XIX. század végén egyre népszerűbbek lettek ugyan a gőzmalmok, ám a Dunántúlon még ekkor is túlnyomórészt vízimalmok működtek: ezek egyike volt a szentkirályi, Szima-féle malom. Az épületet a XX. század közepén, eredeti helyén lebontották, majd a múzeumfaluban húzták fel újra. Ez a malom látható tehát a Csónakázótó partján.
A másik malom, melynek nevét a mai napig utca is őrzi Szombathelyen, az egykor volt legnagyobb helyi uradalomban, az úgynevezett Szőkeföldén, a szőlősi határ közelében állt. Horváth Tibor Antal Acta Savariensia – Szombathely a XV-XVIII. században című, 1993-as kiadású könyvében azt írja, hogy a szőkeföldi malom már a XIII. század második felétől ismert, akkor a vasvári udvarnokok rendelkeztek felette, és zsemlével adóztak utána. A kőből épült malomhoz a XVII. században három hold szántóföld tartozott.
A szőkeföldi épületben eredetileg két, majd három kővel őröltek, de 1667-ben már négy kőre járt a malom, innen ered a Négyes vagy Négyesi elnevezés. (Később erről kapta nevét a Négyesi utca is.) A négy kő közül hárommal lisztet, eggyel kását őröltek. A malmot régen lebontották, árkát betemették, napjainkban csupán néhány, a földből többé-kevésbé kiálló beton- és kődarab jelzi, hogy a mai Hunyadi úttól nem messze állt valaha Szombathely egyik legismertebb, napjainkra azonban már a feledés homályába merült őrlőhelye.
