Túl gyakran értettek egyet abban, hogy nem értenek egyet.
A nyolcszoros Grand Slam-tornagyőztes 47 éves amerikai az ESPN-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, "a legjobb szándék vezérelte", amikor felajánlotta segítségét Djokovicnak, de "túl gyakran értettek egyet abban, hogy nem értenek egyet".
Agassi hozzátette, a legjobbakat kívánja a 12-szeres GS-bajnok szerbnek, aki könyöksérülését követően nem találja legjobb formáját: idén mindössze két versenyen indult, s három győzelem mellett két veresége van.
Djokovic és Agassi együttműködése a tavalyi Roland Garros előtt kezdődött, a 30 éves játékos azóta egyetlen tornát nyert, 2017-ben a wimbledoni negyeddöntős búcsúja után nem lépett pályára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.