Vidám körmendi vasárnap

Szoros első félidő után a végjátékban diadalmaskodott a Nyíregyháza otthonában a vasi kosárlabdacsapat.

A Szeged szombati győzelmével újabb csapat jelentkezett be a továbbra is kiadó play offot jelentő két helyre. A Körmendnek így vasárnap este mindenképpen győzni kellett Nyíregyházán ahhoz, hogy lépéselőnyben maradjon a nyakában lihegő együttesekkel szemben.

A körmendiek egyébként már szombaton megérkeztek, igaz nem Nyíregyházán, hanem a szomszédos Debrecenben aludtak. A szombati programban szerepelt még a DVTK–Győr meccs megtekintése, a vasárnapot pedig szavazással kezdték, még szintén Debrecenben. A körmendiek honosított játékosa, Kusnyer is szerette volna leadni voksát, ám az ő átjelentkezése nem lett időben elintézve.

A Körmend legutóbbi nyíregyházi vendégszereplésénél már az elején nagy előnyt dolgozott ki, a hazaiak azonban ezt nem feledték, így érthető módon tapadtak a vasiakra. A differencia nem is nagyon nőtt 1-2 pontnál nagyobbra. Míg azonban a hazaiak leginkább a magas emberek lévén végig kijátszott, palánk alól szerzett pontokkal operáltak, addig a vendégeknél a triplák sorozatos értékesítése jelentette a lépésben maradást.

A második negyedben aztán kissé változott a helyzet, bár ekkor is leginkább a játékrész vége felé kezdett a Körmendek állni a zászló. 4 pontos hazai vezetésnél kért időt Hencsey Tamás, a nyírségiek ritmusát pedig sikerült megtörni, és a félidőre 6 pontos körmendi előnyt mutatott a Bujtosi csarnok eredményjelzője.

A második félidőben már jobban kijött a Körmend főlénye. Bár igazán meggyőző előnyre a 4. negyed második feléig várni kellett. A Körmend ekkor 10 pontra tornázta fel fórját, a Nyíregyháza ezt pedig gyorsan 11-4-es periódust mutatva visszatornázta 5 pontra. Hencsey időkérését követően aztán ismét 10 pontra ugrott meg a vasi együttes, de ekkor már nem engedték ki kezükből a győzelmet a körmendiek. Ez a győzelem azt is jelenti, hogy a Körmend egy lépéssel ismét közelebb került a 7. helyhez.

Sitku Ernő, a Nyíregyháza edzője: Gratulálok a Körmendnek. Azt gondolom, hogy egy egyéni képességekben erősebb csapattal volt dolgunk és ez is vezetett ma az ő győzelmükhöz. Egy ilyen meccsre harcosabban kell kijönnie a csapatomnak és sajnos ez hiányzott ma a játékosaimból.

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Gratulálok a csapatomnak, egy nagyon fontos győzelmet sikerült begyűjtenünk. Az egész meccset a kezünkben tartottuk, ám a 10 pontos vezetéseknél egy kissé ismét könnyelműsködtünk. Összességében azért elégedett vagyok. Dolgozni kell tovább azon, hogy a hátralévő meccsekből minél többet megnyerjünk és meg tudjuk tartani a pozíciónkat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport