Május első vasárnapján újból megrendezik a Savaria Legio Race-t, ami részben a történelmi múltat megidéző, akadályokkal tűzdelt erőpróba, ahol a versenyzőknek a természetes és mesterséges terepviszonyokkal és a válogatott nehézségekkel kell megküzdeniük. A megmérettetésen bárki indulhat, kortól és nemtől függetlenül.
A tavalyi év sikereit követően idén több korcsoportban indulhatnak a versenyzők. A felnőtt korcsoport versenye délután 1 órakor rajtol el. A futamra 10-es csapatokban indítják a versenyzőket 10 percenként, akiknek 9+ kilométeren 20 fajta akadályt kell legyőzniük, például a mocsár kúszást, függeszkedést, vizes árkokat, vagy gumi dobást. A verseny végén pedig a nagy csúszdán érkezhetnek bele a frissítő vízbe a versenyzők.
A gyerekfutam 11 órakor startol el, nekik csak 1 kilométert kell lenyomniuk. Az akadályok is könnyebbek lesznek, őket többek között csúszkák és gumi húzás várja majd.
A versenyről senki sem távozik üres kézzel. Aki beér a célba, az automatikusan nyer magának egy érmet és egy pólót, de a korcsoportok első helyezettjei külön díjban részesülnek. De azt, hogy ők mit kapnak, a rendezők szeretnék meglepetésként tartogatni.
További információk találhatóak a verseny hivatalos honlapján, a Savaria Legio Race Facebook-oldalon, illetve az itt található plakáton.