Az ezüstérmes amerikai focisták a következő szezonban már egy osztállyal feljebb zúzhatnak.
Szombaton játszotta Nyíregyházán a divízió II. döntőjét a Szombathely Crushers a Nyíregyháza Tigers ellen. Bár a szombathelyi amerikai focisták az első három negyedben domináltak és 0-7-re vezettek, az utolsó negyedben több hibát is vétettek, így a 17:7-es végeredménnyel az ezüst lett meg a zúzóknak - ami így is figyelemre méltó eredmény! Mégsem emiatt a legnagyobb az öröm.
A Szombathely Crushers ugyanis a következő szezont már a divízió I.-ben kezdheti meg, annak köszönhetően, hogy a Nyíregyháza Tigers él azzal a jogával, hogy a legmagasabb osztályban, a HFL-ben induljon - a nyírségiek ugyanis a mostanit megelőző szezonban a HFL-ben szerepeltek, saját döntésből indultak két osztállyal lejjebb, ám az indulás jogát megtarthatták.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!