A nyugdíjak sávos korrekciójáról döntött szeptember 30-i ülésén az osztrák kormány – írja a közszolgálati Orf.at.
A határozat szerint 2021-ben az 1000 eurónál (kb. 360 ezer forint) alacsonyabb juttatásokat 3,5%-kal emelik meg, a kiegészítő pótlék mértéke pedig 1000 euróra emelkedik.
A nyugdíjkorrekció mértéke 1400 euróig fokozatosan az inflációkövető 1,5%-ra csökken, és ennyi is marad 2333 eurós nyugdíjig.
Efelett egységesen 35 euró lesz az emelés mértéke.
A Deutschland.de néhány hónappal korábbi írása szerint az osztrák átlagnyugdíj 1400 euró (kb. 500 ezer forint) forint körül van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!