Megérkeztek az első tanulók a SZOVA fonyódi üdülőjébe

Három szombathelyi iskola diákjai táborozhatnak egy-egy hetet a városi cég nyaralójában.

Megkezdődtek a SZOVA fonyódi üdülőjében a nyári táboroztatások – közölte pénteken Nemény András polgármester Facebook-posztjában.

„Ha már Balatonberényt eladta az állam, megnyitottuk a gyerekek előtt a városi cég nyaralóját” – írja, majd hozzátette, a gyerekeket néhány napja László Győző alpolgármesterrel együtt meg is látogatták.

Facebook/Nemény András

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Három szombathelyi iskola diákjai mehetnek ingyenesen a Balatonhoz 2023. March 28. 07:30 idén nyáron három szombathelyi iskola diákjai nyaralhatnak a SZOVA Zrt. fonyódi üdülőjében.

  • A Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola,
  • a Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és
  • az Oladi Általános Iskola
  • tanulói június 18. és július 9. között egy-egy hétre vehetik igénybe a városi cég vízközeli, 9 szobás ingatlanát, amely eredetileg a SZOVA dolgozóinak és családjainak biztosít üdülési lehetőséget.

    Facebook/Nemény András

    A gyerekek üdülését a közgyűlés márciusi ülésén szavazta meg. Erre 6 millió forintot különítettek el, amit a polgármester és a három alpolgármester saját fizetéséből 100-100 ezer forinttal told meg.

    Meg kell említenünk, hogy a város mellett a tankerület is szervez táborokat a gyerekeknek, de azt is, hogy Vas megye egykori balatonberényi üdülőjét még 2012-ben államosították, majd később elveszítette közösségi tulajdon jellegét és egy debreceni ingatlanfejlesztő alaphoz került. Így néz ki most az átalakítás alatt álló egykori balatonberényi gyermeküdülő 2022. March 12. 19:15

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet