Meghalt Verebes József, a Mágus

A volt szövetségi kapitány, futballedző 75 éves volt.

Verebes József 1981 és 1986, illetve 1993 és 1994 között irányította az ETO-t, amely első regnálása idején kétszer bajnok lett. Irányításával először sikerült vidéki klubnak megvédenie bajnoki címét az NB I-ben. Verebes egyszer az MTK-val is bajnokságot nyert és dolgozott szövetségi kapitányként is - írta a Kisalföld.

Forrás: Kisalföld

A lap a családtól tudta meg, hogy a korábbi sikeredző vasárnap délután elhunyt. Verebes hosszú ideje betegeskedett, a napokban fordult súlyosra az állapota.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport