Csütörtök reggel írtuk
Alig néhány hónappal az átadás után "omladozik" a szombathelyi Szent Quirinus utca 2023. August 10. 07:53 meg, hogy a nemrég átadott Szent Quruinus utcában „omladozik” a járda egy része. Azt is felidéztük, hogy korábban az új körforgalom egy része is beszakadt. De nem ez az egyetlen szombathelyi körforgalom, ahol ilyesmi történt.
Most például a Körmendi út végén található körforgalom esett térdre a járművekkel és az időjárással vívott csatában, néhány napja ugyanis
újból beszakadt az út.
Ami azért is égető probléma, mert a város talán egyik legforgalmasabb részéről van szó.
Ezen a körforgalmon keresztül közlekednek például a Körmendre, Petőfi-telepre és Újperint felé tartó autósok, és akkor a gigantikus kamionforgalomról még nem is beszéltünk.
Kollégánk tapasztalatai szerint az út egy része már korábban is beszakadt, ezt néhány hete javították, de úgy látszik, csak eddig bírta.
Az ügyben kerestük a Magyar Közutat is. Azt írták, "a 86-os főút nagymértékű tehergépjármű forgalmának és az elmúlt hetek rendkívül csapadékos időjárásának következményeként folyamatosan alakulnak ki deformációk, kátyúk, padka- és burkolathibák a körforgalomban".
Ezeket hidegaszfaltos technológiával folyamatosan javítják. Azt is megtudtuk, az említett szakaszt augusztus 31-ig javítják a Közút munkatársai.