A Barátság kőolajvezeték egyik ukrajnai szakaszát részben leállították.
Ismét leállt a Barátság kőolajvezeték, a Magyarország irányába érkező olajszállítás akadozik. Az Index értesülése szerint technikai meghibásodás, és nem háborús cselekmény áll a háttérben.
A lap a TASZSZ-ra hivatkozik. Azt írják: a Magyarországra irányuló szivattyúzást már három napja leállították, és még egy hétig le kell állítani.
A budkoveci telepről Csehország és Szlovákia irányába rendben folyik a szállítás, ugyanis ott elegendő mennyiséget tárolnak az ellátás biztosítására. A Mol egyelőre nem reagált ezekre a hírekre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!