Afrikai srácokkal bulizó matyók és vasamegye - megnyílt az Utazás kiállítás

A szombathelyiek a hét elején tudhatták meg, mikor lesz a Savaria Karnevál. A szórólapokon már ez a dátum szerepel. Vas megyét fura szlogen hirdeti.

A szakmai nappal kezdődött az Utazás kiállítás Budapesten, pénteken pedig már a nagyközönséget is tárt kapukkal várja a népszerű turisztikai rendezvény a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Az elmúlt hetek szombathelyi eseményei miatt is kíváncsiak voltunk arra, vajon a karnevál időpontját hogyan hirdetik majd a nemzetközi vásáron? Nos, a kitűnő minőségű, nyomdában előállított szóróanyagokon a hét elején bejelentett időpont szerepel. A város a Bringa Expo-n is képviseli magát

Utazás kiállítás 2015. - szakmai nap
Utazás kiállítás 2015. - szakmai nap
Tánczos Mihály

Vas megye azonban különös szlogent kapott, ami ugyan megmagyarázható, de szerencsétlen módon a messziről látható óriásfeliratokat egybenyomorítva készítették el, így a látogatók először a "VASAMEGYE" felirattal szembesülnek.

Mi először azt hittük, hogy egy általunk nem értett szóviccel van dolgunk és vagy tucatszor próbálgattuk értelmezni a vasamegyét, amíg odaértünk a standhoz. Ott aztán kiderült, hogy "Vas a megye" a megoldás. Mint ha azt mondanánk, hogy "alma a (-z egyetlen, igazi, legfőbb stb.) gyümölcs", vagy "LEGO a játék". Na mindegy, holnap majd megkérdezünk néhány látogatót is, mit szólnak a szlogenhez.

Utazás kiállítás 2015. - szakmai nap
vasamegye - A standnál már tagoltan szerepel a felirat
Tánczos Mihály

Körmendi csíny

Az Utazás kiállításon sokan tartanak kóstoltatást: Pálinka, bor, kolbász, édesség csábítja a települések standjához az érdeklődőket. Körmendnél pedig egyenesen olyan mágneses vonzerőt láttunk, aminek kevesen tudnak ellenállni. A Hajba Péter cukrászmester Batthyány szeleteit tartalmazó tálca láttán sokaknak összefutott a szájában a nyál, de aztán kiderült, hogy a sütik csak illusztrációnak vannak kitéve, nem fogyasztásra.

Utazás kiállítás 2015. - szakmai nap
Csábító, de elérhetetlen
Tánczos Mihály

Vidám matyó asszonyok buliztak az Afrika Expo-n

Kedvenc matyó párosunkkal az idén is összefutottunk, éppen az Afrika Expón kacagtak az afrikai srácok bókjain. Ezután táncoltak velük, majd tovább sétáltak. Tavaly akkor ismertük meg őket, amikor kirobbanó jókedvükben elkötötték a sárváriak bringóhintóját, majd dalolászva kacsáztak a járművel a sorok között.

Magyarok segítenek kongói gyerekeknek

Az Afrikáért Alapítványnál kongói gyerekeket lehet jelképesen örökbe fogadni. Ez az örökbefogadás azt jelenti, hogy a gyerekek Kongóban beülhetnek az alapítvány által épített iskolába és embertelen gyerekmunka helyett tanulhatnak.

A magyar gyerekek számára gyakorlatilag felfoghatatlan kongói társaik helyzete. Az országban nincs közoktatás, így a tanulásra és az igazi gyerekéletre szinte csak a jómódúaknak van lehetősége. A népes családba született gyermekekre többnyire bánya-, vagy mezőgazdasági munka vár.

A kongói szegénynegyedben felhúzott iskola homlokzatán magyar zászló is lobog, a padban ülő gyerekek pedig lehetőséget kapnak arra, hogy szüleiktől eltérően tanuljanak és ezen tudás birtokában formálják a környezetüket is, illetve felelősen vállaljanak gyereket. Érdemes meghallgatni, mit mond erről Espérance Nsosso, aki az Afrikáért Alapítványnál tevékenykedik.

Színes videó-összeállítás az Utazás kiállításról

A következő videónkban megmutatjuk, mire számíthatnak a látogatók a turisztikai kiállításon és a Bringa Expo-n. Összeollóztunk néhány érdekességet, alákevertünk pár helyszínen rögzített zenét, de természetesen a kiállítás hangulatát csak a helyszínen lehet igazán átélni.

Láthatunk tradicionális táncokat...

...és így néz ki, amikor a pult mögött ülőket is elkapja a hév.

Fiatalok is megmutatják, mit tudnak.

.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Új időpontban a Savaria Karnevál

A gazdasági bizottság szerint önállóan jobban működtethető az uszoda, mint a Vasivíz Zrt. részeként. Megtárgyalták a költségvetést is, és módosítják a helyi buszmenetrendet.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál