Megszületett a döntés: újabb szombathelyi utca lesz hamarosan egyirányú

Horváth Soma jelentette be, hogy a Városstratégiai Bizottság megszavazta a változtatást.

Döntöttek a Dr. Szabolcs Zoltán utca lakói, hamarosan egyirányú lesz az autós közlekedés az utcában - közölte ma Horváth Soma, a városrész képviselője.

A képviselő a korábbi lakossági észrevételek, kérések alapján az előző hetekben végigjárta szinte az összes háztartást a Dr. Szabolcs Zoltán utcában, akikkel nem tudott személyesen találkozni, azoknak szórólapot juttatott el, így elektronikusan vagy telefonon tudott egyeztetni a forgalmirend-változás lehetőségéről.

A Városstratégiai Bizottság tegnapi ülésén pedig már ismertette a lakók véleményét, az aláírásokat átadta Tóth Kálmán bizottsági elnöknek.

Mint kiderült, összesen 93 háztartás foglalt állást a kérdésben, 83 igen és 10 nem arányban, így ez alapján a bizottság megszavazta a Dr. Szabolcs Zoltán utca egyirányúsítását.

A forgalmirend-változás 2025. február 3-án, hétfőn lép majd érvénybe a Kertész, valamint a Dr. Pető Ernő utcák irányába. A képviselő azt ígérte, a következő időszakban azon fog dolgozni, hogy minél előbb bővíteni tudják a parkolóhelyeket is a környéken.

Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés