A hat regionális közlekedési központ beolvadásával közel 19 ezer fővel Magyarország harmadik legtöbb munkavállalóját foglalkoztató állami társaság jön létre. Az integrációtól eredményesebb, hatékonyabb működést vár a kormány. A munkavállalókat és munkahelyeiket nem érinti az egyesülés - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Sajtó és Kommunikációs Főosztálya.
Hónapok óta zajló előkészítő munka után sikeresen megtörténik az egyesülés, melynek eredményeként - a közúti közösségi közlekedés fejlesztése és az utasok magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében –
a hat regionális közlekedési központ jogutódlás útján beolvad a VOLÁNBUSZ Zrt.-be.
Az integrációs folyamat, melynek lebonyolításával a társaság elnök‑vezérigazgatója, Dávid Ilona lett megbízva, ezzel nem ér véget. Az elkövetkezendő időszakban számos feladat vár megoldásra, többek között a területileg eltérő tevékenységek, informatikai rendszerek összehangolása, a feltárt párhuzamosságok megszüntetése, a szakterületek működésének egységesítése.Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta:
A magyar állam részéről alapvető tulajdonosi elvárás, hogy az állami vállalatok hatékonyan működjenek, ezáltal hozzájárulva hazánk versenyképességének növeléséhez. Az integrációs folyamat végére egy szakmailag jól felkészült, az utazási és a megrendelői igényekhez jobban igazodó, hatékonyabban működő és gazdálkodó, versenyképes közlekedési vállalat jön létre, amely nem csupán pozíciójának megtartására törekszik, hanem képes új piacok felé is nyitni.
Az egyesülési folyamat sem a menetrendre, sem az utazási tarifákra nincs hatással,
ugyanakkor az országos szolgáltatási lefedettséggel rendelkező társaságegységesebb és egyben magasabb színvonalú szolgáltatást tud majd nyújtani az utazóknak.
Az integráció
a munkavállalók többségénél a napi feladatokat tekintve semmilyen változást nem okoz,
hosszú távon viszont számos előnnyel jár, hiszen a VOLÁNBUSZ Zrt. az új szervezeti keretek között erősebb, stabilabb hátteret és kiszámíthatóbb munkahelyet biztosít a dolgozók részére. A folyamat az érintett szakszervezetek, érdekképviseletek teljes körű bevonása, tájékoztatása mellett zajlik.A tulajdonosi szándék szerint az integráció elősegíti a piacnyitásra történő felkészülést, hozzájárul a szolgáltatási színvonal növeléséhez, melynek köszönhetően az állami társaság sikeresebben vehet részt a helyközi autóbuszos közszolgáltatási feladatok ellátására kiírandó pályázatokon, valamint hatékonyabban bonyolíthatja le az eszköz-, anyag- és járműbeszerzéseket.
Frissítés: Az ÁSZ szerint voltak gondok
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a 2012-ben megkezdett folyamat kedvezően befolyásolta az utódszervezetek működését és gazdálkodását, megszűntek a párhuzamosságok, átláthatóbbá váltak a folyamatok 2013 és 2017 között. Az infrastruktúrafejlesztések a közlekedést is javították, de hozzátették, hogy
a járműpark átlagéletkora csak kis mértékben csökkent, és a környezetterhelési mutatók, valamint a kötelezettségvállalások sem az elvárásoknak megfelelően alakultak.
Az ÁSZ úgy értékelte, hogy az átalakítás a hiányosságok ellenére is kedvező folyamat, ezért annak folytatását szorgalmazták a korábbi jelentésükben is.