Megtartotta értékeit az SZKKA

Mayer Maja, Virág Noémi és Szendrei Barbara is hosszabb távra kötelezte el magát a szombathelyi kézisekhez.

Mayer Maja, Szendrei Barbara és Virág Noémi is ma írta alá kontraktusát a Swietelsky-Szombathelyi KKA-val. Az új szerződés 2020-ig szól - derült ki a klub hivatalos honlapjáról.

– Mi a munkában hiszünk, egyesületünknek ez az egyik mottója. Mi azt tesszük, amire vállalkoztunk, utánpótlás-képzéssel foglalkozunk, az akadémista lányoknak pedig valós életpálya-modellt tudunk garantálni. Csapatunkban egyre többen vannak a helyi kötődésű játékosok, Csire Fanni, Pődör Rebeka, Bozzai Zsófi, Cser Dóri, Kozma Adrienn, Szuhogyi Laura, Jurik Petra, Csépke Dominika mellett Virág Noémi is hosszú távon kötelezte el magát alakulatunkhoz, csak úgy, mint az évek óta városunkban élő csapatkapitányunk, Mayer Maja és az ugyancsak szombathelyi jövőképet megálmodó beállósunk, Szendrei Barbara is. Mindhárman óriási erősítést jelentenek az SZKKA-nak. Jelzésértékű, hogy mindannyian nagyon szívesen írtak alá klubunkhoz, hiszen látják, hogy mi tiszteljük értékeinket – mondta a szerződések szignálása előtt Pődör Zoltán ügyvezető elnök.

Virág Noémi, Mayer Maja és Szendrei Barbara is aláírt
szombathelyikezilabda.hu

– Nincs annál felemelőbb érzés, mint amikor éreztetik veled, hogy számítanak rád. Ezt éreztem az SZKKA részéről. Szombathelyt megszerettem, igazi otthonra leltem - hangsúlyozta Mayer Maja.

– Amikor a vezetőség megkeresett a szerződéshosszabbítás ügyében, mit mondjak, gyorsan megállapodtunk. Az SZKKA-nál tudom építeni a későbbi, civil életemet is, hiszen már kisgyerekekkel foglalkozom, az edzősködés pedig az egyik célom hosszú távon - vélekedett Virág Noémi.

– Aki ismer, tudja, hogy Szombathelyen tervezem a jövőmet. A legkisebbekkel már együtt „dolgozunk”, a közösség nagyszerű, a vezetőség pedig rendkívül korrekt módon áll hozzánk. Maradunk, és komoly céljaink is vannak, úgyhogy hajrá SZKKA! - tette hozzá végezetül Szendrei Barbara.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport