Megtudtuk, mikor tetőzik az infláció Magyarországon

A jegybank igazgatója közölte előrejelzését.

Az őszi hónapokban tetőzik az infláció, majd ezt követően lassan mérséklődik, 2023 végén visszatér a jegybanki toleranciasávba és 2024 első félévében eléri a 3 százalékos jegybanki célt – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Inflációs jelentést bemutató online sajtótájékoztatón csütörtökön.

Az infláció globálisan magasabban és tartósabban tetőzik a korábbi várakozásoknál, az előző Inflációs jelentés óta a költségoldali tényezők és ezzel együtt az inflációs ráták is tovább emelkedtek – Baksay Gergely ezzel indokolta, hogy a jegybank 11,0-12,6 százalék közé emelte idei inflációs prognózisát legfrissebb Inflációs jelentésében a márciusi jelentésben várt 7,5-9,8 százalékról.

Egész Európában jellemző, hogy több évtizedes csúcson van - és hónapról-hónapra gyorsul – az infláció, ami a termékek és szolgáltatások széles körét érinti - mutatott rá. Kiemelte: a régióban jelenleg Magyarországon a legalacsonyabb az infláció, mert az árstop-intézkedések miatt nem gyűrűznek be az energiaár-emelkedések a fogyasztói árakba.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek