Megvan a Magyar Vízilabda Szövetség új elnöke

Vári Attilát egyhangúlag választották meg.

Vári Attila lett a (MVLSZ) új elnöke - közölte az MTI.

A szervezet vasárnapi közgyűlésén, a Duna Arénában a játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezetőt - aki egyedüli jelölt volt - egyhangú döntéssel választották meg, megbízatása 2020. október 22-ig szól.

A 42 éves Vári Attila Kemény Dénest váltja a poszton, utóbbi 2012 vége óta töltötte be a tisztséget, nyáron azonban jelezte, szeptember 30-ával távozik.

Az MVLSZ szerda reggelre hirdette meg a közgyűlést, amely akkor határozatképtelennek bizonyult, így a Duna Arénában már nem volt jelentősége annak, hányan jelennek meg a tagok közül. Végül a 366 mandátummal rendelkező tag közül 144-en regisztráltak az uszodakomplexum egyik különtermében.

A közgyűlésen először Hesz Máté főtitkár mondott köszönetet Kemény Dénesnek azért a 2114 napért, amelyet a szervezet elnökeként töltött el.

Vári Attila
MTI / Szigetváry Zsolt

Ezt követően Kemény Dénes lépett a pulpitushoz és röviden köszönetet mondott a vízilabdában eltöltött huszonkét évért, majd távozott a teremből.

Mint az a közgyűlésen kiderült, 51 elnökjelölés érkezett be a szervezethez, mindegyik Vári Attilát jelölte meg, s mivel vasárnap sem jelentkezett újabb elnökjelölt, ezért ő maradt az egyetlen, aki indult a posztért.

A voksolás előtt Vári Attila "Folytassuk egy csavarral!" címmel mutatta be programtervezetét, amelynek legfontosabb pontjai a megfelelő számú szakemberképzés, a sportdiplomácia erősítése, a szakmai műhelyek és központi akadémiai rendszer kialakítása voltak.

Az MVLSZ alapszabályzata elnökválasztás esetén titkos szavazást ír elő, azonban ha csak egy jelölt van, lehetőség van nyílt voksolásra is. A megjelentek utóbbiban egyetértettek és egyhangúlag szavazták meg Vári Attilát a szervezet élére.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport